Szerző: <span>amdana</span>

Az Oktatói Hálózat és a Stádium 28 Kör szolidaritási nyilatkozata a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményeinek védelmében

Az Oktatói Hálózat és a Stádium 28 Kör tagjai felháborodva érzékelik, hogy az Orbán-kormány súlyos nyomást gyakorol az Iványi Gábor által vezetett egyházra (Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség), az általa fenntartott oktatási intézményekre, és a vele szorosan együttműködő a hajléktalanellátásban kulcsfontosságú szerepet betöltő Oltalom Karitatív Egyesületre. Közismert, hogy a magyar parlament 2011-ben …

Független alapkutatási pályázati rendszert!

Az Oktatói Hálózat nyilatkozata  Hetek óta háborog a magyar tudományos élet amiatt, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium, illetve az égisze alatt működő Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elfogadhatatlan módon, több szakmai zsűri véleményét felülbírálva megváltoztatta az idei OTKA-pályázatok eredményeit: vesztesekből győzteseket csinált. A szakmai kollégiumok döntéseinek megváltoztatását az …

Az Oktatói Hálózat, a Stádium 28 kör és a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének nyilatkozata a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájának védelmében

Az Oktatói Hálózat, a Stádium 28 kör és a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete tiltakozik a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiáját sárba tipró intézkedések ellen és szolidáris az egyetem önrendelkezésének visszaállításáért küzdő oktatókkal és hallgatókkal. A kormányzat által az SZFE élére kinevezett kuratórium az egyetemi világban példátlan lépésre vetemedett, amikor elvonta …

Az Oktatói Hálózat kiáll a Színház- és Filmművészeti Egyetem szabadsága mellett

Az Oktatói Hálózat támogatja a Színház- és Filmművészeti Egyetem tiltakozó diákjait. Kiállunk az egyetemi szabadság mellett, mert csak így lehet autonóm művészeket, értelmiségieket és szakembereket nevelni. Tiltakozunk az egyetemek álprivatizációja ellen, ami az egyetemeket politikai kinevezettek örökös uralma alá hajtja. A kormány által levezényelt, egyeztetések nélküli „alapítványosítás” az SZFE esetében nyilvánvalóan politikai célokat …

A kultúra ebek harmincadján

2020. május 19-én az Országgyűlés megszüntette a kulturális intézmények (levéltárak, közművelődési könyvtárak, muzeális intézmények, előadó-művészeti szervezetek) dolgozóinak közalkalmazotti státuszát. Ugyanezen a napon a Fidesz parlamenti képviselői megszavazták hat egyetem (Soproni Egyetem, Állatorvostudományi Egyetem, Miskolci Egyetem, Neumann János Egyetem, Széchenyi István Egyetem, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) alapítványi rendszerben való működtetését. Ezeknek az …

Az Oktatói Hálózat részt vett az Európai Bizottság által indított jogállamisági felmérésben

A felmérés négy témakörre oszlott: I. Igazságszolgáltatási rendszer, II. Antikorrupció, III. Médiapluralizmus, IV. Egyéb fékekkel és ellensúlyokkal kapcsolatos kérdések Az Oktatói Hálózat a IV. témakörben feltett 37., 38., 39., 42. és 43. kérdésre válaszolt. Válaszainkat itt közöljük: Konzultációs kérdőív az Európai Bizottság első éves jogállamisági jelentéséhez Általános tájékoztató: https://ec.europa.eu/info/policies/justice-and-fundamental-rights/upholding-rule-law/rule-law/rule-law-report_en#general Kérdőív: …

Az Oktatói Hálózat állásfoglalása az idei érettségiről és felvételiről

Az Oktatói Hálózat a járványhelyzet szempontjából veszélyesnek és ezért elfogadhatatlannak tartja az írásbeli érettségik május 4-i megkezdését elrendelő kormánydöntést. Nem tartja kielégítő megoldásnak a vizsgák megkezdésének legújabban szóba került, kisebb mértékű halasztását sem. Határozottan felemeljük a szavunkat a Magyar Rektori Konferencia április 13-i állásfoglalásával szemben is, amely lehetővé tette, hogy …

OHA ‒ CKP

Az Oktatói Hálózat támogatja a Civil Közoktatási Platformnak és az oktatás területén működő szakszervezeteknek a felesleges feszültségek csökkentésére felszólító levelét Amint az érintett kormányzati szervek vezetői számára elküldött 2020. március 30-i levél szerzői, úgy a felsőoktatás oktatóit és kutatóit tömörítő Oktatói Hálózat is kulcsfontosságúnak tartja, hogy az oktatásügyben dolgozók számára …