OHA ‒ CKP

OHA ‒ CKP

Print Friendly, PDF & Email
Az Oktatói Hálózat támogatja a Civil Közoktatási Platformnak és az oktatás területén működő szakszervezeteknek a felesleges feszültségek csökkentésére felszólító levelét

Amint az érintett kormányzati szervek vezetői számára elküldött 2020. március 30-i levél szerzői, úgy a felsőoktatás oktatóit és kutatóit tömörítő Oktatói Hálózat is kulcsfontosságúnak tartja, hogy az oktatásügyben dolgozók számára megteremtsék a feltételeket a válsághelyzet kezelésére irányuló legsürgetőbb teendőik ellátására. Különösen fontos, hogy a tanév hátralévő részében úgy valósuljon meg a tanulók ismereteinek bővítése és készségeik fejlesztése, hogy ez ne rójon aránytalan feladatokat sem a diákokra, sem a gyermekek és fiatalok tanulását segítő családokra. A váratlanul fellépett új kihívás közepette arra van szükség, hogy a pedagógusok egymással, a szülőkkel és a tanulókkal együttműködve tudják megtalálni a tudásközvetítő, illetve készségfejlesztő munkájukat segítő módozatokat. Mindemellett a pedagógusok érdemi támogatást, nem egyszer pszichológiai segítséget is nyújtanak diákjaiknak a váratlan helyzet nehézségeinek megoldásához. Az is igen nagy kihívás számukra, hogy a hirtelen digitálissá alakult iskola senkit ne hagyjon magára. Így különösen fontos, hogy a távoktatásra átállás során a tanulók érdemi segítséget kapjanak iskolájuktól és iskolafenntartójuktól otthoni tanulásukhoz. A hátrányos helyzetű tanulók, illetve a járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került családok gyermekei esetében gondoskodni kell a megfelelő technikai eszközök eljuttatásáról a családokhoz, a felhasználói segítségnyújtásról, illetve a digitális eszközök használati költségeinek átvállalásáról.

Fontos, hogy a sorolt fajsúlyos feladatok mellett ne nehezedjenek további terhek a jelenlegi válsághelyzetben a pedagógusokra, az iskolavezetőkre és a tanügyi irányítás terén dolgozókra, például ne terheljék őket az új, kellő konszenzus nélküli Nemzeti Alaptanterv bevezetésével összefüggő különféle teendők, sem a még el sem készült új tankönyvek, illetve taneszközök megrendelésével, ezek alkalmazásával összefüggő feladatok.

Ugyancsak igen fontos lenne, hogy a mostani válság közepette, amikor a munkajövedelmek jelentős csökkenése, illetve munkahelyek megszűnése miatt igen sok család kerül majd rendkívül nehéz anyagi helyzetbe, a szakoktatás területén dolgozók semmiképp se kerüljenek ki a közalkalmazottak köréből.

Míg a fentebb érintett kérdések tekintetében a tervezett változtatások azonnali felfüggesztésére lenne szükség, abban is egyetértünk a levelet megfogalmazókkal, hogy sürgősen meg kell hozni mindazokat a rendkívüli intézkedéseket, amelyek elősegítik, hogy a tanulók, különösen az érettségi előtt állók érvényesen zárhassák le a 2019/2020-as tanévet, ne szenvedjenek hátrányt a válsághelyzet miatt. A válságintézkedések meghozatalakor azt is elő kell segíteni, hogy a diákok továbbtanulása és felvételi folyamata a felsőoktatási intézményekbe a lehető legkevesebb nehézséget okozza az érintettek számára.

Kérjük, hogy a fenti kérdések megoldása érdekében a döntéshozók mielőbb lépjenek kapcsolatba a levelet aláíró szakszervezetekkel és civil szervezetekkel annak érdekében, hogy mielőbb olyan szakmailag is megfelelő intézkedések születhessenek, amelyek segítik az oktatási ágazat működését, és a mostani igen súlyos válság okozta feszültségeket nem fokozzák, hanem enyhítik.

Vélemény, hozzászólás?