Év: <span>2019</span>

Az OHA támogatja a budaörsi tanárok nyílt levelét

Az Oktatói Hálózat támogatja a budaörsi tanárok nyílt levelét Orbán Viktornak. Szolidárisak vagyunk a közoktatásban dolgozó kollégáinkkal, mert jól működő felsőoktatás nem létezhet jól működő közoktatás nélkül. Jó közoktatáshoz erkölcsileg és anyagilag megbecsült tanárokra van szükség, megfelelő oktatási feltételekre és autonómiára. Átérezzük helyzetüket, nem utolsó sorban azért, mert a felsőoktatás …

Az OHA részt vesz a „Jövőt a diákoknak” demonstráción

Miközben magunk is hangsúlyozzuk a diákok nyelvtudásának fontosságát, az egyetemi felvételt nyelvvizsga meglétéhez kötő rendeletet a közoktatás jelenlegi nyelvtanítási feltételei mellett károsnak, méltánytalannak, kirekesztőnek tartjuk. Ezért az Oktatói Hálózat részt vesz a diákok április 26-ára tervezett „Jövőt a diákoknak” című tiltakozó demonstrációján, ahova várjuk az Oktatói Hálózat tagjait és egyetemi …

Felhívás az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázatának bojkottálására

Vészhelyzetben a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei, vészhelyzetben a magyar tudomány! A kormány az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá rendelte az akadémiai költségvetés meghatározó részét, és több jogszabályt, valamint az alaptörvényt is megkerülve, pénzügyi zsarolással szorongatja az intézeteket. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által legutóbb kiírt pályázat a jelenlegi működést szűkösen …

Nincs hová hátrálni – vészhelyzetben az ELTE két kara

A novemberben napvilágra került pénzügyi válsághelyzet következtében létszámleépítés kezdődött az ELTE Bölcsészettudományi és Természettudományi Karán. A két kar oktatóinak száma várhatóan összesen 50-70 fővel csökken, többségüket nyugdíjazással, más részüket sebtében összehozott teljesítménykövetelmények alapján fogják elbocsátani, még nem tudni, pontosan milyen megoszlásban. De bármelyik megoldásról legyen is szó, a kapacitáscsökkentés a …

2019. 01. 29.

1. EGYETEMFINANSZÍROZÁS ÉS -MŰKÖDTETÉS: ALAPÍTVÁNYI ÉS MÁS INTÉZMÉNYI MODELLEK – SZAKÉRTŐI KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS Meghívott vendégek: Derényi András (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet) Kádár-Csoboth Péter (IFUA Horváth & Partners) Kováts Gergely (Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja) Témakörök: Mi a probléma a jelenlegi, az államigazgatás alá rendelt egyetemi modellel? Milyen alternatív intézményi működési modellek léteznek …

Máté András beszéde január 19-én a Várkert Bazár előtt

Azt mondja Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettes komisszárja: „A magyarok annyit adtak a világnak, amennyit egy ország sem volt képes eddig”. Hát igen, ez már csak ilyen adakozó ország, főleg a Horthy Miklósok, Rákosi Mátyások, Orbán Viktorok uralma alatt, a Zakar Péter-félék tevékeny segédletével. Innen ment el Neumann János, …

Máté András beszéde a Hallgatói Szakszervezet tiltakozó demonstrációján a Nagy Imre-szobor helyén, 2019. január 5-én

Látjátok, mi áll itt? Egy igaz emlékmű hűlt helye. Mi kerül majd a helyére? A Nemzeti Hazugság rendszerének újabb emlékműve. Már van egy belőle, innen 400 méterre, a Szabadság téren – de kell még egy. Sokszor kell ismételgetni a hazugságokat, hogy igazságnak látsszanak. A Nagy Imre-szobornak nyilván ugyanolyan jó helye …