Az Oktatói Hálózat a leghatározottabban elutasítja az állami egyetemek „privatizálására” irányuló jelenlegi kormányzati lépéseket. Ez a folyamat a Corvinus Egyetem alapítványi kézbe adásával kezdődött, hat további egyetemmel folytatódott, és a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül jelenleg is zajló botrányba torkollott. A progresszívnek feltüntetett, az egyetemek autonómiáját látszólag növelő, modellváltásnak nevezett folyamat valójában felszámolja az egyetemi autonómiát.
A modellváltás ugyanis azt jelenti, hogy az egyetemek fenntartói jogait, amelyeket eddig az állam nevében az illetékes miniszter gyakorolt, a kormány által létrehozott alapítványok veszik át, hogy azokat az ugyancsak a kormány által kinevezett kuratórium gyakorolja. Ráadásul a kuratórium jogai jóval erősebbek az állam korábbi fenntartói jogainál. Szemben az állami egyetemekkel, a magánegyetem szenátusának még egyetértési joga sem maradt a rektori pályázatokkal, a szervezeti és működési szabályzattal, az intézményfejlesztési tervvel, vagy a költségvetéssel kapcsolatban. A felsőoktatási törvénynek az a kitétele, amely szerint a „szenátust illetik meg a felsőoktatási intézmény Alaptörvényben rögzített jogosultságai”, azaz az autonómia, ezek után csak névlegesnek mondható. A jelenlegi szabályozás az egyetemi szabadságnak még az Alaptörvényben olvasható, leszűkített értelmezésével is összeegyeztethetetlen. A magánegyetemi státusz lehetővé teszi, hogy a jelenlegi kormány kinevezettjei példátlanul erős jogok birtokában, senkinek nem felelősen és – különösen az alapítói jogok előirányzott átruházása után – leválthatatlanul uralkodhassanak ezeken az egyetemeken.
A kormány képviselői és támogatói előszeretettel hivatkoznak arra, hogy az alapítványosítás sikeres külföldi példákat követ, továbbá, hogy ezzel az átalakítással növekszik az egyetemek önállósága. Ezek az állítások hamisak. Valóban léteznek olyan külföldi – főleg finn – példák, amelyekben állami egyetemek alapítványokba lettek kiszervezve, de ezek lényegesen különböznek a most bevezetésre kerülő magyar modelltől. A finn alapítványi egyetemek szenátusainak ugyanis minden, az egyetemet érintő kérdésben komoly jogosítványaik vannak, így a kuratórium tagjainak kiválasztásában is, míg a magyar alapítványi egyetemek esetében erről nem beszélhetünk.
Az állami felsőoktatás politikai célú kiszervezése a magánszektorba több visszafordíthatatlan következménnyel járhat, így pl. számos, az alapítványi keretek között nem rentábilis területen megszűnhet a szakemberképzés, illetve több területen megszűnhet a társadalmi mobilitás szempontjából fontos államilag finanszírozott képzés.
További igen súlyos gond a magyar átalakítással, hogy az oktatók elveszítik közalkalmazotti státuszukat és ennek helyébe semmilyen munkajogi védettség nem lép.
Mindezek alapján az Oktatói Hálózat az egyetemek most folyó alapítványosítási folyamatát elutasítja, és felszólítja a kormányt annak haladéktalan leállítására. Itt egy, az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú rendszert, a felsőoktatást alapjaiban formálnak át, anélkül, hogy ez alapos hatáselemzéseken, széleskörű egyeztetéseken, az érintettek egyetértésén alapulna. A kormány ehelyett puccsszerűen, az intézmények háta mögött hoz döntéseket, amire jogos reakció a teljes bizalmatlanság. A felsőoktatás erőszakos átszervezése beleillik abba a kormányzati politikába, amely egy évtizede szisztematikusan építi le a közszolgálati szféra kulturális területeit. Az eredményes tudományos és oktatói munkához, a kulturális értékek teremtéséhez és fenntartásához az intézmények stabilitására és a munkavállalók biztonságára van szükség. Az alapítványosítás örvén a kormány a kultúra területén dolgozókat az eddigi méltatlanul alulfizetett, de védett helyzetükből a teljes létbizonytalanságba taszítja, és ezzel veszélybe sodorja nemzeti kultúránk fenntartását és továbbfejlesztését, valamint akadályozza a kutatási és a tanszabadság érvényesülését.
A magyar felsőoktatásban természetesen szükség volna egy átgondolt, társadalmi párbeszéd keretében kiérlelt fejlesztésre, de ennek a jelenlegi politikai rendszerben nem adottak a feltételei.
Ezért követeljük, hogy az egyetemek alapítványokba való kiszervezését állítsák le, valamint az eddig okozott károkat mérsékeljék. Követeljük, hogy az alapítványi egyetemi közösségek autonómiája és a föléjük rendelt kuratóriumok felelőssége az alábbi feltételeknek megfelelően közelítse azt a szintet, amely a sokat emlegetett külföldi példákat jellemzi.
- Az alapítói jogok maradjanak az államnál.
- A szenátus és a kuratórium legyen mellérendelt viszonyban, egyenrangú félként legyenek kötelesek megegyezni a legfontosabb ügyekben (SzMSz, intézményfejlesztési terv, vagyongazdálkodás, költségvetés).
- Az egyetemnek legyen erős jogosítványa a kuratóriumi tagok kiválasztásában és legyen képviselete a kuratóriumban.
- A rektorválasztás rendje maradjon az eddigi: a rektorjelöltet a szenátus választja, a fenntartó kinevezi (vagy nem, de akkor újraindul a folyamat). A rektori és minden más vezetői megbízatás legyen határozott idejű és korlátozottan megújítható.
- Meg kell teremteni a vezető oktatók-kutatók határozatlan időre szóló alkalmazásának intézményét.
- A sajátos felsőoktatási munkajogi és bérezési kérdéseket az egész felsőoktatásra kiterjedő kollektív szerződésben szükséges szabályozni.
Ezek a feltételek megteremthetőek a felsőoktatási törvény módosításával, ami egyúttal csökkentené az alkotmányos deklarációk és a ténylegesen működő jog közötti távolságot.
Ezen felül felelősség terheli a kormányzatot azért is, hogy az egyetemek általuk kinevezett új urai legalább a jelenleg hatályos törvényeket tartsák be, az azokban meghatározott, amúgy is túl tág hatáskörükön ne terjeszkedjenek túl. Nyilvánvaló törvénysértéseknél ‒ mint a Színház- és Filmművészeti Egyetem esetében ‒ cinikus taktika arra játszani, hogy mire a bíróság az egyértelmű tényeket kimondja, olyan kész helyzet áll elő, amit már nem lehet visszafordítani. Ilyen esetekben a kuratóriumot vissza kell hívni. Ez az alapítói jogokat jelenleg gyakorló miniszternek jogában áll és erkölcsi kötelessége is.
