Oktatói Hálózat

Az Oktatói Hálózat nyílt levele a CEU védelmében

A Közép-európai Egyetem 25 éve a magyar tudomány és felsőoktatás szerves része, a honi akadémiai élet egyik legjelentősebb és nemzetközileg is legsikeresebb műhelye, a külföldiek mellett sok magyar hallgató, oktató és kutató szellemi otthona. Az egyetemi rangsorokban elért előkelő helyezései alapján a CEU a magyar kormányzat által olyannyira vágyott akadémiai kiválóság, nemzetközi versenyképesség megtestesítője. A Balog Zoltán miniszter által 2017. március 28-án beterjesztett törvényjavaslat ezt a minden tekintetben sikeres intézményt mondvacsinált és diszkriminatív feltételek bevezetésével egyszer s mindenkorra ellehetetlenítené.

A benyújtott törvényjavaslat indoklása szerint „…az Nftv. vonatkozó rendelkezéseinek biztosítania kell a nemzetközi felsőoktatási együttműködés irányát, területét meghatározó, támogató magyar kormányzati szándék, a külpolitikai célkitűzések, valamint a nemzetközi kapcsolatok működtetésével járó hallgatói, oktatói mozgás, beutazás során az időszerű nemzetbiztonsági szempontok érvényesülését.”

Ez azt jelenti, hogy a kormány csak olyan nemzetközi felsőoktatási intézmények működését engedélyezi Magyarországon, amelyek a kormány politikai célkitűzéseinek megfelelnek, függetlenül az intézmény tudományos teljesítményétől. Mi, az Oktatói Hálózat tagjai, tiltakozunk a felsőoktatásba való durva kormányzati beavatkozás, a tervezett törvénymódosítás ténye és módja ellen. Felszólítjuk Balog Zoltánt, hogy haladéktalanul vonja vissza a méltatlan és diszkriminatív törvényjavaslatot. Egyúttal felszólítjuk a magyar felsőoktatási intézmények vezetőit és a Magyar Rektori Konferenciát, hogy álljanak ki a magyar felsőoktatás integritásának védelmében, és tiltakozzanak a kormány önkényes és jogtalan támadásai ellen, amelyek most éppen a CEU-t sújtják, de amelyek az egész tudományos és oktatási szféra számára is fenyegetést jelentenek.

A Közép-európai Egyetem nemzeti és nemzetközi érték, védjük meg közösen!

2017. 03. 30.

Oktatói Hálózat