Megszűnnek a nemzetközi és társadalmi tanulmányi alapszakok
Az ATV Start vendége Deák Dániel egyetemi tanár, az Oktatói Hálózat tagja, Budapesti Corvinus Egyetem. Video ⇒⇒⇒
Az ATV Start vendége Deák Dániel egyetemi tanár, az Oktatói Hálózat tagja, Budapesti Corvinus Egyetem. Video ⇒⇒⇒
„Több, mint ötszáz egyetemista vonul a fővárosban. A menet a felsőoktatás tervezett átalakítása ellen tiltakozik. A diákok este hét körül először az ELTE lágymányosi kampuszáról a BME épületéhez indultak, ahol szintén több száz diák tüntetett.” Az Index beszámolója az eseményről (2015.04.20. 19:27) ⇒⇒⇒
„Tiltakozó oktatói és hallgatói fórumot tartanak hétfőn este hatkor az ELTE Társadalomtudományi Karának (TáTK) hallgatói, azután, hogy a múlt pénteken nyilvánosságra kerültek a felsőoktatásért felelős államtitkárság tervei a felsőoktatás átalakításáról. Az eseményt a Facebookon eddig már több mint ezren jelölték vissza.” Tovább az Index beszámolójára (2015.04.20. 11:31) ⇒⇒⇒
Követeljük, hogy az EMMI vonja vissza a szakok megszüntetésére vonatkozó előterjesztését és a felsőoktatási törvény módosításának tervezetét! Követeljük a felsőoktatási autonómiát! Követeljük, hogy az egyetemre jelentkezők szabadon választhassák meg egyetemeiket és szakjaikat! Szükség van olyan szakemberekre, akik értenek a társadalomtudományokhoz, az EU-hoz és a nemzetközi kapcsolatokhoz! Ne tiltsák be az …
„Lehet, hogy vissza nem térő (utolsó) lehetőség előtt állnak a most végző gimnazisták: ebben az évben még jelentkezhetnek a Nemzetközi tanulmányok BA szakra. Vagy másképp: újabb csapás érheti a kancellári rendszer sújtotta felsőoktatást.” Majtényi Balázs írása az Átlátszó blogon ⇒⇒⇒
Mi lesz veled, értelmiség? Az Oktatói Hálózat „Mi lesz veled, értelmiség?” című vitasorozata a magyar értelmiség, közelebbről egyes veszélyeztetett értelmiségi szakmák, egyetemi és akadémiai közösségek helyzetét tekinti át. A Közgazdászvita videofelvétele: Please accept statistics, marketing cookies to watch this video. A felvételt készítette Budavári Schönherz Stúdió http://bss.sch.bme.hu A videóból kihagytunk …
„Több évtizedes felső vezetői tapasztalattal adták be jelentkezésüket egy-egy egyetem gazdasági irányítói posztjára, de a szóbeli beszélgetés olyan volt, mintha egy kezdő HR-es faggatott volna egy pályakezdőt, állítja két pályázó is. A bizottságban volt, aki meg sem szólalt, a tudnivalókat nem küldték el e-mailben, és a visszatérő kérdés a »mik …
„2010-hez képest több mint 20 százalékkal csökkent a felsőoktatásba bekerülő hallgatók száma, miközben a demográfiai folyamatok csupán 3-4 százalékos visszaesést indokolnának. Hova tűntek a hallgatók? Mit akar elérni a folyamatos forráskivonással a kormány? És hogyan tudnak a víz felett maradni az egyetemek és a főiskolák?” A kérdésekre Hammer Ferenc, Radó …
Mi lesz veled, értelmiség? Az Oktatói Hálózat „Mi lesz veled, értelmiség?” című vitasorozata a magyar értelmiség, közelebbről egyes veszélyeztetett értelmiségi szakmák, egyetemi és akadémiai közösségek helyzetét tekinti át. A Filozófusvita, a Történészvita és a Közgazdászvita után a Jogászvita a jog, a jogállam és a jogász szakmák hazai helyzetével és kilátásaival …
Honfitársaim! Igen, tanár vagyok. Egy magyar tanár. Sőt egy magyar magyartanár. Talán éppen ezért különösen fontos nekem a magyar nyelv, az anyanyelvünk. Vajon hogy lehetséges az, hogy saját hazánkban korlátozzák az anyanyelvünk használatát? Már az is visszatetszést kelt bennem, hogy azt a minisztériumot, ahonnan az oktatást, egészségügyet, tudományt és a …