Műhelybeszélgetés a civilek egymás közti viszonyáról

2016. október 11.

Moderál: Lukács András.

 

Lukács András: Az előzmény a migránsügyi nyilatkozat és az A Város Mindenkié mozgalom felhívása. Ez utóbbi vezetett kemény konfrontálódáshoz, ezért ez a találkozó a civil szervezetek egymás közti viszonyát tisztázandó. Van-e helye rendszerkritikának; mikor? Viszony a hatalomhoz. Gyakorlati kérdések: mikor kell megnyilvánulni, pártokhoz való viszony.  Kérés: mondjatok régi és új szempontokat.

 

Nagy Emília: Knausz Imre régi fb-bejegyzése ápr.-ból most is jó, a Tanítanékkal kapcsolatban írta: túl kell lépni az iskolán a pedagógusoknak, mert különben nem tudják tartósítani a társadalom érdeklődését, magukra maradnak, nem tudnak eredményesek lenni, ui. a kormányzatnak hatékony eszközei vannak az ellehetelenítésükre.  Nincs se törvényi, se nyilvánossági garancia. Ezért kell minél többeket mozgósítani, nem 12 pontot, hanem egyet követelni: több pénzt. Nincs más esély, mint összefogás a hasonló célokért küzdőkkel. Le kell vonni a konzekvenciát: rendszerváltoztatás!

Nem lehet megúszni, sokkal szélesebb távlatokban gondolkodni. A civilség = morálpolitizálás. Adok-kapokba nem belemenni, az az erőpozícióban levőknek kedvez.

 

Máté András: Régi kérdések ezek. Puklitól függetlenül is felmerültek. Amikor tőlünk függtelen petíció ment az oktatói fizetésemelések szemkiszúró jellege miatt, akkor a kezdeményezőt nem tudtuk idecsábítani, mert neki “ballibek” vagyunk. Be vagyunk ide skatulyázva, és az oktatók többsége a közelébe se jön ilyen szervezetnek. A kormánykritikában sem állnak mellénk, mert politikalilag elkötelezettnek vagyunk elkönyvelve, gettóba zártak. Az OHA-nak felsőoktatással kell foglalkoznia; követeléseink minden további nélkül megvalósíthatóak volnának,  akár pénzen múlnak, akár jóindulaton, csakhogy rendszerinkompatibilisek! Tehát muszáj nekünk a hasonló cipőben járó szervezetekkel együttműködni.

 

Radó Péter: A civil szervezetek mozgásterét három dolog határozza meg: 1) stratégiai tervezés vmely misszió alapján, ez a kályha. A tüntető mozgalmak viszont nem valamiért, hanem valami ellen jöttek létre, nem könnyen találják meg a kályhát, ha az nem az érték. Mi az értékpótlék? 2) Közpolitikával foglalkozunk, mindig a rendszerbe ütközünk, amelynek zsigeri reflexviselkedése van, tehát igenis politizálunk. 3) Vannak ugyan politikai pártjaink, megpróbáltunk 2013-ban az ellenzéki kerekasztalban együttműködni velük, de teljes kudarc volt. Brutális legitimitáshiány van. A baloldali pártok nem a rendszer lebontásán működnek. Summa summarum be vagyunk szorítva, a politikai pártok nélküli politika a feladatunk.

 

Gerő Márton: Nem egységes dolgokról beszélnünk, hanem szereplőkről, aktorokról, akik néha csatlakoznak egymáshoz, néha szétválnak. A kérdés az, mit akar az OHA, akkor tudhatja, milyen esetekben hova kell fordulnia, ki mellé állnia.

Nemcsak civil és civil közt lehet kapcsolat, hanem párttal is, cégekkel v. másokkal. Kettéválasztani a hosszú távú missziót és a rövid távú szervezeti célrendszert. A mozgalom szervezése látszólag forradalom, valójában nagy munka. Tudunk-e intézményesülni? Ha igen, elveszítjük a tömegbázist…  A kormányt etc. adottságként fogadjuk-e el, vagy változtatni akarunk a kereteken, a társ. attitüdjén? Ötleteket kell bedobni, mint a HaHa, ezekből sok új dolog született, még ha ő maga nem is maradt fönn.

 

Teczár Szilárd: Szerintem is érdemes egymástól elválasztani a spontán mozgalmakat és a civil szervezeteket. A HaHában tapasztaltam: a többnapos viták felőrölték a szervezetet. Amint lehet, azonnal döntsük el a kérdéseket. A HaHa igazán akkor tudott eredményes lenni, amikor spontán mozdult. Problémát okozott az átállás az intézményességbe, mint mindig. Plusz nehézséget okozott, hogy a felsőoktatásban folyamatosan cserélődik a (diák)tagság.

Nem kell normatív álláspontot megfogalmazni, rábíznám az egyes szervezetekre, de azok viszont mind játsszák le magukban ezt minél hamarabb!

 

Deák Dániel: Civilekre szükség van, a rendszerváltás után milliókat aláztak meg. Gyászosan teljesít a politikai osztály, veszélyhelyzet van. Ha valaki meg tudja menteni a magyar társadalmat, az a civilek. A civilek sokfélék, nem mindegyik felel meg az autonómia, sokszínűség, szolidaritás kritériumának. Nem normális társadalomban élünk, kénytelenek vagyunk túlmenni saját érdeklődési területünkön. Sok tisztességes civil szervezet tartózkodik a politikától, mert a problémaérzékenységüket féltik, a politika ui. ezt keresztezi. Megoldás: integráció, összefogás. Akkor jó, ha kialakul a "mi"-tudat.

 

Krémer Balázs: A Szolidaritás szervez a Blahára megmozdulást okt. 23-ra, akit érint, keresse Mészáros Balázst. Nehezen értelmezhető a helyzet, a nyelvünk korlátozott ehhez. Parlamenti demokrácia = pártok. Ha hívei vagyunk a parlamenti demokráciának, el kell fogadni a párokat. Normális politika = jövőről szól, nem a múltról. Civilség = pártokon, államtesten kívüli szerepvállalás, együgyűség a pártokhoz képest (amelyeknek integrált programjuk van). Legitimáció = normális társ.ban hallathatják az emberek a hangjukat, itt nem. Magyarországon a rendszerváltás óta kialakult berendezkedés nem legitim. Nem csak egy helyes út van, több tisztességes út is van, nem tudok köztük választani. 30 év óta először álltak ki magukért az emberek, erkölcsileg védhető perspektíva lenne ezt a közéleti iskolát képviselni, normális társadalmi dialógust feltételezni. De mivel az nincs, mennyire tehetjük meg, hogy úgy teszünk, mintha mégis lenne? Pukli pl. érdekes kísérlet volt, ő  megpróbált a fideszhívőknek is udvarolni, nem sikerült. 2012–13-ban az összes pártot elküldték a francba, ez szintén védhető erkölcsileg: a civilek álljanak össze párttá, törjenek ki az együgyűségből, lépjenek különböző koalíciókra. Legnagyobb csalódás számomra a baloldali pártok voltak: nem voltak képesek pártként reagálni a civilekre, el akarták lopni a show-t, vagy lenyomni a civileket, ahelyett, hogy adták volna nekik az információs hátteret. Bizalomerősítést! Ha a másik mást akar, attól még nem kéne megkérdőjelezni a jószándékát.

 

Misetics Bálint: Meglepett, hogy pont az AVM kapcsán merült föl a probléma. Önérték, hogy a különböző ügyeket vivő civil csoportok kiállnak egymás mellé, ugyanakkor a politikai kultúra befolyásolása, építése is. Akkor lesz ez a kultúra szebb, ha szocializáljuk egymást arra, hogy egymás küzdelmeit elismerjük.

Illúzió, mára már vállalhatatlan félreértés, hogy ebben a rendszerben létezik politikától független szakmai érdekvédelem. Vádolnak a politizálás vádjával, ezt már a tizenévesek is interiorizálták, nagyobb vád ez ma, mint a pedofília. A szakmai fetisizmus egyúttal politikai állásfoglalás is, a hatalmi politka szakmai megideologizálása! Sőt csak máz, a "szakmai" szónak soha azelőtt sem volt tényleges befolyása a szakpolitikára!

A morális politizálás (Gandhi, Martin Luther King) is mindig a hatalmi harcról szólt!

Lehet persze szakmázni, de ez a 70-es évek valóságának a színvonalán zajlik, és semmivel sem járul hozzá egy potenciális rendszerváltáshoz. Max. arra jó, hogy nem butulunk el az Orbán-korszak alatt.

Politikai mozgalomra van szükség, fókuszban az oktatással, de legyen ideológiánk és módszeres szervezettségünk, hogy váratlan helyzetben ne legyünk tehetetlenek.  Be kéne látni, hogy a mi küzdelmünk is az ápolóké, a szociálisoké stb.

Provokatív zárszó: sehol nincs 10 ember, aki erőforrásokat tudna beletenni, anélkül önsorsrontó vállalkozás. Jobb lenne kevés szervezet olyan emberekkel, akik erőt tudnak fordítani rá, mint sok-sok szervezet, melyekben látszólag sokan vagyunk, de amikor kellene, kiderül, hogy valójában kevesen vagyunk.

 

Lázár Júlia:  Senki nem akart mozgalmár lenni, csak valami ellen akartunk tenni, állampolgári jogainkért akartunk kiállni, és egyedül nem ment. Szakpolitika akkor lehetséges, ha van iránta a kormány vagy a pártok részéről érdeklődés. A civilek szakpolitizálása itt ma = gittegylet. Mindenhol ugyanaz a néhány száz ember van. A tüntetésből és a hosszú dokumentumokból az embereknek elege van manapság. Nem a kormánnyal való tárgyalások miatt kell egymással szövetkeznünk, hisz az felesleges, hanem hogy egymással tisztázzuk a dolgokat (= “tömbösödés”). Továbbá el kell menni vidékre; a szervezet sok sejtből álljon össze, de kell lennie egy operatív magnak. Hogyan érjünk el az állampolgárokhoz, ha ők magukra zárják az ajtót? A szélsőségeseken kívül szövetkeznünk kell mindenkivel, hogy ne ragadjunk le.

 

Lukács András: Sajátos helyzetben vagyunk, amivel eddig nem találkoztunk, kreativitásra van szükség. Benne vagyunk az európai geopolitikai  egységben, olyan előfeltevésekkel, amik 2010-ig nagyjából igaznak bizonyultak, de attól kezdve a játékszabályokat itt folyton átírják, sőt valós időben írják át. Komoly kihívás tehát, hogy ezt a helyzetet a civilek hogyan kezeljék.

 

Törley Kata: Rövid a civil aktivista múltam. Mi valóban hamar túlléptünk az iskolán (vö. Nagy Emmi fentebb), hiszen felismertük, hogy nem lehet elválasztani az iskolát a  társadalmi közegtől, az emberi jogoktól. A fő kérdés az, hogy a kindulási közeg mennyit bír el. Nem több pénzt, hanem több autonómiát követeltünk, ezzel máris politizáltunk. Természetes módon lett rendszerkritikus a mozgalom, és szolidáris a többi kizsákmányolttal. Belső viták voltak. Idealista módon hittük, hogy megtartható a rendszerkritika és a tömegesség egyszerre, de ezzel kudarcot vallottunk.

 

Füzessi Károly (korábban HaHa, most Kettős mérce):  Alapvetéseket kell lefektetni, amelyek a lehető legszélesebb körben érvényesek, közös tudássá tehetők. A mai társadalom nem látja, hogy a jelenlegi harcunk valójában az Orbán utáni idő megalapozása. Amíg a “politizálás” vádjával el lehet lehetetleníteni embereket, addig baj van, de ha ezt belátnák, az felszabadítóan hatna.

[…] Hogyan kerülhet a politizálás a helyére? Hitelesség is kell (= szakpolitizálás), de annak felmutatása is, mitől hiteltelen, meztelen a kormány! (= politizálás). Hálózatteremtés: az emberek bevonása egyrészt legitimációt jelent, másrészt a demokratikus jövő záloga.

 

Klima László: Eddig stratégiai kérdésekről volt szó, Karesz viszont taktikáról beszélt. Erről kéne a civil szervezeteknek gondolkodniuk, most is vannak igazi civilek (Törley Kata, Sándor Mária), és vannak olyan politikusok is, akik nem igazi politikusok (Gőgös, Sallai), megőrizték civil indulataikat. A Kétfarkú is ilyen. Ilyen módon lehetne együtt belépniük a civileknek a politikába.

 

Pásztor Erzsi: Hogyan mozdítsuk a tehetetlen tömeget? Frusztráció. Másrészt meg elvárják, hogy igenis nyilatkozzunk, van ilyen társadalmi funkciónk.

Taktika: lehet, hogy nem a szakpolitika mentén kellene működni, azzal ui. állandóan pofára estünk. A kockás körök ötlete jó volt: ilyeneket kéne létrehozni, leülni, megbeszélni; megteremteni a saját belső nyilvánosságunkat, látni, hogy kik azok, akik szeretnének a témáinkról beszélni.

 

Toronyai Gábor: Stratégiai hozzászólás: a kályha lehetne az, hogy az Orbán utáni időre szocializáljuk magunkat. A liberális alkotmányos demokrácia adja a mértéket, a támpontokat. Kitisztogatni a kereteket: fogadjuk el azt, ami belefér ezekbe a jogállami keretekbe, teremtsünk lojalitást, bizalmat. Ez legyen a közügyekkel való foglalkozás legfőbb kerete.

 

Ropolyi László: Magyarország nem jogállam, nem parlamenti demokrácia a valóságban. A civil mozgalmak célja lehet ezt a hiányt pótolni, felmutatni. De hogyan?

1) Működésképtelenség diagnosztizálása. Az az, hogy a társadalom adott területe diszfunkcionálisan működik, ez közös tapasztalata minden civil mozgalomnak, ez összeköt. 2) Tudás, megértése, megmagyarázása a helyzetnek, a diszfunkcionalitás kimutatása. Ez legitim tevékenység: fórumokat szervezni, majd levonni a konzekvenciát. Ebben a munkában megszerveződik a civil kört 3) Fel kell ruházni jelentőséggel az általunk levont tanulságot, erőt kell mutatni!! Közös fellépéssel kell erőt generálni. Ezért kell ernyőszervezet, hiszen a magyar politikai rendszer halott, létre kell hozni. Okuljunk rossz tapasztalatainkból. Ha erőt akarunk, amely képes szermbeszállni az államhatalmi erőszakkal, ahhoz meg kell szervezni a nyilvánosságot; a civilek közötti nyilvánosság megoldható, a közös stratégiai kérdések felvethetők. A tüntetések azért unalmasak, mert nincs következményük! Nyilván van erőnk, de nem vesszük észre, hogy hol. Összefogni.

 

Heller Mária: A tagság nemhogy nem aktív, hanem épp akkor aktivizálódik, amikor ellenvéleményt mond! Csak a tagság tizede, huszada szavaz többnyire. Néha egyetértenek a honlapon. Kezdtük úgy érezni, hogy előre szaladtunk a tagsághoz képest. Jó ez így, vagy a tagságot megtartása a fontos? Számomra az derült ki, hogy össze kell fogni, mindenki így vagy úgy erről beszélt. A pártok tkp. a civil társ. folytatásai. Felül kéne emelkedni a “piszkos politika” véleményen, menővé tenni a politikát! Ha ez kifelé látható és kívánatos, akkor mások is csatlakoznak.

 

Galicza Péter: Civilen általában lovasíjászatot, dalárdát értenek, de mi szolidaritást, érdekérvényesítést. Ennek nincsenek hagyományos formái. A Kádár-rendszerben a szolidaritás cinkosság volt… Sok malomban őrölünk. Tanácstalan vagyok.

 

Pálfia Zsolt: Az összefogás tényleg fontos. A kommunikáció is, ui. mindenki mást gondol a civilségről, mindenről (ez az elmúlt évtizedek alatt alakult ki, lassan családon belül is tabutémák vannak), a szakmai kérdésekre meg nem jut idő, mindenki rohan; hiányolom a szakmai etc. megbeszéléseket! Erő kell, de ez belső konfliktusokat szül. Kérdés, lehet-e kommunikációval a konfliktusokon túllépni.

 

Rényi Ágnes: Kiürültek a formáink. Mindig ugyanazok vannak mindenhol? Akkor nézzük meg, kik ők, nem lehetne-e  őbelőlűk valami új, hatékony szerveződést , formációt kihozni?  Botcsinálta politikusokként mutassuk meg mi magunk, mit várunk a politizálástól, hogyan akarnánk mi politizálni. Az ellenzéki pártok megpróbálják delegitimálni a parlamentet, erre épülhetne a civil lépés: megmutatni, hogyan működhetne egy liberális párt. Az elégedetlenséget kellene artikuláltabban bemutatnunk, ill. az eddig tanultakat, pozitív mintákat továbbadnunk.

 

Krémer Balázs: Megrázó, hogy taktikára terelődött a szó, miközben a célok még nem tisztázottak! Önreflexió képességét kellene gyakorolni. Az ország tönkretevője nem külső erő volt, hanem mi magunk is részesei voltunk a folyamatnak. A civil politizálás adhatná vissza az elveszett becsületét az embereknek. Nem a politikusoktól kell várni a víziót, hanem a tudósoktól! A megszólalásokból a mainstream pártok sémáira ismertem rá, mintha a “legyünk hatékonyak” lenne az egyetlen megoldás!

 

Gerő Márton: A szocializációnak az iskolában és a családban kellene végbemennie, de nálunk egyik sem támogtja ezt a szocializációt.  A részvételi minták nyugaton is késeiek (70-es évekből valók). Parlamenti demokrácia sem létezik ma már. A társadalmi összefogás esélyéhez: évtizedek óta ugyanazok a személyek… 15-20% magasan képzett ember, nincs több aktív állampolgár. Márpedig jó pártok nincsnek civil társadalom nélkül, mert akkor nincs kontroll.

 

Radó Péter: Elitista liberálisként nem látok dilemmát szak- és rendszerkritikai politika között. A szakpolitika nyíltan zajlik, azon keresztül mutatható ki a rendszer baja. Morális politika: mindkét verzióban kellene lennie morális dimenziónak, de 2010 óta nics! Azelőtt se volt sok. A civilek dolga: visszahozni a morált. Összefogás: a CKP erről szólt. Nagyon jó az alkotmányos demokrácia, mint közös alap.

 

Krémer Balázs: Ez arisztokratikus elgondolás.

 

Misetics Bálint: Ernyőszervezetesedéssel vigyáznék. A Humán Platform kudarcát fel kéne dolgozni. Az NGO-vonal az egyik, a spontán a másik. Nem ezek között kell választani, hanem módszeresség kell. Témafelelős, rendszeres találkozás… Ha  a Tanítanékosok felhagytak volna minden más szervezetbeli munkával, és módszerességre álltak volna át, akkor lett volna ellenhatalmi potenciáljuk…