Csak valami más is volna
A mi másolt életünkben,
Mint új borba
Belesajtolt szagos fürtök.
(Ady Endre: A fajok cirkuszában)
„Az egyetem ezeréves eszménye és jövőképe” címen az NKE újdonsült Nemeskürty István Tanárképző Kara, az MCC Tanuláskutató Intézete és a Professzorok Batthyány köre egész napos propaganda- és marketingrendezvényt tartott november 8-án, némi tanításmódszertannal vegyítve. Amint arra a Demokrata remekül ráérzett, propagandaszekciók keretezték a napot: Hankó Balázs vitte el a show-t reggel, fő üzenetére Stumpf István és Varga-Bajusz Veronika erősített rá délután. A miniszter táblázatokkal és grafikonokkal illusztrálta, hogy az egyetemek alapítványosítása sikeres lépés volt, „az új rendszer bizonyított, a teljesítmények folyamatosan javulnak”. Azt is megtudtuk, hogy a minisztérium részletesen monitorozza az egyetemek teljesítményét. Ennek nagyon örülünk, de szeretnénk a felmérések eredményeit kutatási jelentések formájában látni is. Mert az mégis elgondolkoztató, hogy miközben a miniszter és államtitkára szerint az egyetemi rangsorokban jelentős javulás történt, az Eduline tudósításai szerint a kép vegyes, évről-évre változik és rangsoronként különböző. Szeretnénk tisztán látni mi is. Stumpf István őszinteségi rohamában azt találta mondani, hogy a felsőoktatás átalakítását az indokolta, hogy az egyetemek „teljesítményminimalizálásra” törekedtek és ezen sajnos a kancellári rendszer sem segített. A tanári béreknél is alacsonyabb bérezésű oktatói hadnak ehhez a sommás véleményhez lett volna pár szava. De hozzászólásra nem volt lehetőség, és a krónikus alulfinanszírozottságról a felkért ELTE-s résztvevők, Halász Gábor professzor emeritus (ELTE PPK, MCC) és Kacskovics Imre egyetemi tanár, az ELTE TTK dékánja nem ejtettek szót. Az államtitkár asszony is elégedettségét fejezte ki. Az alapítványba szervezett egyetemek finanszírozásának több mint a fele a szerződésben vállalt mutatók elérésén múlik. Miközben az egyetemek gazdaságilag változatlanul teljesen kiszolgáltatottak a kormánynak, és a szenátusok az intézmények többségében elveszítették jogosítványaik zömét a kuratóriumokkal szemben, a kormányzati tisztségviselők az egyetemi autonómia növekedéseként akarják eladni az autonómia csökkentését, azt, hogy megtalálták a kormányzati kontroll növelésének hatékonyabb formáját. Halász Gábor figyelmeztetett, hogy ehhez nem szükséges kiszervezni az egyetemeket. A kormányzati propagandát némi brüsszelezés és nemzeti büszkeség, Kárpát-medencei közösségre való hivatkozás színesítette („magyarnak lenni kiváltság, büszkeség, küldetés”), ami jól illett a Ludovika dísztermének kulisszáihoz.
(kép forrása: https://pixabay.com/hu/illustrations/magyarország-térkép-zászló-kontúr-1500649/)
Csaknem mulatságos, hogy miközben a kormány azon buzgólkodik, hogy az egyetemeket olajozottan működő, a nemzetközi trendeknek megfelelő vállalatokká alakítsa, éppenséggel konzervatív ideológiai offenzívát is folytat e modell ellen. Délelőtti előadásaikban, illetve a kerekasztal-beszélgetések során angol menekült oktatáskutatók az elitképzés visszaszorulását, az egyetemi képzés eredeti funkciójának elvesztését és az angol elitképzés megroppanását siratták. Az általuk képviselt egyetem eszményre kívánt az ideológiai offenzíva alapozni, aminek módszeréről és tartalmáról írtam korábbi cikkemben. Csak annyit tudok a korábban írtakhoz hozzá tenni, hogy most csiszolt akadémiai előadásokat hallottunk az elitképzés védelmében. Miközben a panelbeszélgetésben szó esett az angliai felsőoktatás valós problémáiról, például arról, hogy a „Black Lives Matter” mozgalom hatására megváltoztatták a curriculumokat, a magyar és az angol felsőoktatás közös gondjairól az MCC-hálózatba beszervezett angol kutatók, Nicholas Tate, Joanna Williams és Dalka Sehgal Cuthert ‒ talán sajátos politikai nézőpontjuknál fogva ‒ nem beszéltek. Sorsuk iróniája, hogy miközben a kritikai gondolkodás tanítását az egyetemek elsőrendű feladatának tekintik, egy olyan rendszer használja legitimációra őket, amelyről minden kritika lepereg.
A délutáni magyar nyelvű, módszertani fókuszú beszélgetésekben már szinte nyoma sem volt a délelőtti ideológiai keretnek. Az elitképzés helyett a semlegesebb tehetséggondozás fogalmát használták inkább, bár felmerült a kérdés, hogyan definiálható és ismerhető fel a tehetség, egyáltalán van-e általános tehetség, vagy részképességek, résztehetségek vannak, amelyek bármelyik életkorban kivirágozhatnak. Hogyan lehet a tehetséggondozást ‒ ami valójában a személyes odafigyelésre redukálódott ‒ megvalósítani? Mint Mindszenty Andrea (ELTE, TTK) rámutatott: sok pénzzel. Ami az egyetemek túlnyomó többségének nincs, de az NKE-nek van: ott lehet kiscsoportban, korszerű felszereltségű termekben, válogatott hallgatókkal, személyes példamutatáson alapuló, közösségi elit tanárképzést folytatni. Máshol erre nincsenek meg a feltételek. A digitális pedagógiáról folytatott beszélgetésben sok szó esett a Covid alatti tapasztalatokról. Turcsányi-Szabó Márta (ELTE, ITK) véleménye szerint az oktatók számára segédanyagokat kell biztosítani ahhoz, hogy használni tudják a mesterséges intelligenciát az oktatásban. Az MI teljesen átalakíthatja a tanulási és oktatási folyamatokat. Ezek a változások az informatikai karon már elindultak.
A rendezvény jól szervezett volt, a tanárképző kar dékánja elégedett lehetett: erősödött az NKE szerepe a tanárképzésben. A résztvevők többsége jól ismeri egymást, többen mindkét szervező intézménynél státuszban vannak. Mindenki tartotta az időt, csak a miniszterre kellett várni egy kicsit, aki sietett is tovább, hisz egy óra múlva már a szomszédos Semmelweis Egyetemen, a Nézőpont Intézet rendezvényén hirdette Varga-Bajusz Veronika társaságában „a modellváltó egyetemek sikerét”.
Pásztor Erzsébet
