Az Oktatói Hálózat szégyenkezéssel vegyes felháborodással szerzett tudomást az alapítványosított egyetemek rektorainak az Európai Bizottság elnökéhez intézett leveléről.
Ahogy az közismert, 2019 és 2021 között radikális átalakításon ment keresztül a magyar állami felsőoktatás: a Fidesz-kormány 21 állami egyetemet közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokba szervezett ki. Az első két eset – Corvinus, MOME – kivételével brutális gyorsasággal levezényelt „modellváltáshoz” hatalmas pénzügyi ígéretekkel, valamint zsarolással és fenyegetéssel általában megszerezték a szenátusok támogatását is. Az új magánjogi intézmények kuratóriumait a kormány megtöltötte politikusaival, hivatalnokaival, lojális híveivel, akiknek kinevezése életfogytig szól. Az egyetemek fölé ültetett kuratóriumok példátlanul erős jogosítványokat kaptak az egyetemek működésének alakítására, csak szándék kérdése, hogyan és mire használják fel hatalmi fölényüket.
A szenátus és a rektor az egyetemi autonómia letéteményesei, és az egyetemi polgárok joggal várhatnák el tőlük, hogy azt minden rendelkezésükre álló eszközzel védjék is meg. A botrányos módon alapítványosított egyetemek 21 rektora azonban úgy döntött, hogy inkább a kormányt védik meg az Európai Bizottságtól. A minap megszellőztetett levelük az Európai Bizottság elnökéhez ugyanis csak látszólag szól a diákok és az oktatók érdekében, valójában a kormány melletti politikai hűségnyilatkozat. A levél az állami felsőoktatás magánosítását, a politikai kinevezettekből álló kuratóriumokat, és a magyar kormány autokrata politikáját védi, ráadásul gyengén összetákolt érveléssel, önkényesen kiragadott adatokkal.
A levél az aláírók állításával ellentétben pontosan azt bizonyítja, hogy a magyar felsőoktatás túlnyomó része politikai uralom alá került,, és jelenlegi vezetői a regnáló hatalom politikai játszmájának részesévé teszik magukat és intézményüket. Miután büszkén hirdetik, hogy a 105 kuratóriumi tag közül tíz aktív politikus lemondott a tagságáról – anélkül, hogy bármi olyan jogszabály született volna, amely kimondaná ilyen esetekre az összeférhetetlenség fennállását –, mi azt állítjuk, hogy még mindig ül 95 politikai kinevezett a kuratóriumokban. Ugyanis valamennyien csakis a jelenlegi kormány akaratából töltik be ezt a tisztséget, még azok is, akik elnyerhették volna ezt a meg nem kérdezett egyetemi polgárok és testületek bizalmából is, és egy tisztességes, valódi alapítványi rendszerben is érdemesek lennének rá. Szomorúan kell azonban megállapítanunk, hogy amennyiben a kuratóriumok jogállásában nem történik alapvető változás, akkor a lemondottak helyére kerülők a jelenlegi politikai kinevezettek kinevezettjei lesznek, ami nem sok változást jelent. A kuratóriumok működése, a tagok kinevezésének szempontjai, normái nem nyilvánosak, és semmiféle teret nem hagynak az egyetemi autonómiának, ráadásul ez a rendszer a közpénzből gazdálkodók elszámoltathatóságát sem garantálja.
Felelős európai polgárként csak azt mondhatjuk, hogy az Európai Bizottság semmi mást nem tesz, mint ragaszkodik saját normájához, hogy nem átlátható intézményekre nem bíz közpénzt. A magyar egyetemek autonómiáját ma az Európai Bizottság védi, a magyar rektorok azt már rég elárulták.
