Ez év tavaszán közleményben adta hírül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, hogy tanárképző kart hoz létre, amelynek keretében felmenő rendszerben 15 féle óvodapedagógus, tanító és tanárszakos képzést kívánnak elindítani 1300 hallgató számára, igen jelentős anyagi források felhasználásával. A képzési kínálatban kitüntetett helyen szerepelnek majd a nemzeti identitás kialakításában fontos szerepet játszó tanári szakok (magyar nyelv és irodalom, történelem), továbbá bizonyos bölcsészképzések is. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre vonatkozó törvény 2024. május 10-i módosítása szerint az új képzések eltérhetnek a tanárképzésre vonatkozó képzési és kimeneti követelményektől és működésük első három évében a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság jóváhagyására, sőt még tantervre sem lesz szükségük. A kormányzat a tanártovábbképzés rendszerét is erőteljesen centralizálni kívánja, és a kidolgozásért és lebonyolításért felelős szervezési egységet is az NKE-n alakítják ki.
Az eredetileg honvédelmi, rendvédelmi, közigazgatási, katasztrófavédelmi, hírszerzői stb. feladatok ellátására felkészítő, kivételezett státuszt és állami támogatást élvező Nemzeti Közszolgálati Egyetem jellegénél fogva nem tud jelentős pedagógiai, neveléstudományi múltat, kutatási teljesítményeket és tanárképzési tapasztalatokat felmutatni. Felvetődik a kérdés, hogy mi indokolja a pedagógusképzés ilyen radikális, a szakmai és társadalmi nyilvánosság teljes mellőzésével előkészített, méregdrága átalakítását és súlypontjának áthelyezését az NKE-re, miközben Budapesten az ELTE három karán, a pécsi és szegedi tudományegyetemeken, illetve több alapítványi és egyházi felsőoktatási intézményben régóta folyik pedagógusképzés. A tanárképzéssel valóban sok a probléma, és a korábbi, elsietett, előkészítetlen reformok nem javítottak a helyzeten. De élünk a gyanúperrel, hogy az átalakítást elsősorban nem az oktatás színvonalának emelése, hanem a kormányzat kulturális hegemóniára törekvése motiválja. Ismerve az illiberális állam kiépítésének hivatalos doktrínáját és gyakorlatát, joggal feltételezhető, hogy a Közszolgálati Egyetem égisze alatt a semmiből, máról holnapra kiépítendő új pedagógusképzések beindítása mögött egy összetett politikai-ideológiai-gazdasági stratégia húzódik meg.
Egyfelől a közelmúlt oktatásügyi tiltakozásaira reagálva a kormány a tanárképzés és -továbbképzés központosításával és a „hivatásrendi” keretek megerősítésével keresi annak módját, hogy fokozza a pedagógusok feletti kontrollt, illetve a jövőben politikailag és ideológiailag is maga iránt lojális pedagógusokat neveljen ki. A közoktatásban most zajló, felülről vezényelt, autoriter szellemiségű „konzervatív pedagógiai fordulat”, illetve annak ideológiai előkészítése is ebbe az irányba mutat.
Másfelől feltételezhető, hogy az új tanárképző kar és tanártovábbképzési rendszer megvalósításához – ahogy korábban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusának felépítéséhez – uniós forrásokat kívánnak felhasználni, aminek következtében a többi intézményben zajló pedagógusképzés fejlesztésére változatlanul nem, vagy csak alig fordítanak majd forrásokat. Ezzel tovább folytatódhat a tanárképzésben hagyományosan kiemelt szerepet játszó tudományegyetemek kivéreztetése.
Az Oktatói Hálózat és a Civil Közoktatási Platform fontosnak tartja a tanárképzés korszerűsítésének ügyét, de tiltakozik minden olyan átalakítási kísérlet ellen, amelyet nyilvános szakmai párbeszéd nélkül és a nemzetközileg elfogadott minőségbiztosítási rendszert megkerülve vezetnek be. A párhuzamos intézmények létrehozása a meglévő képzőhelyek és pedagógiai műhelyek elsorvasztásához vezet. Az átalakítások valódi célja a pedagógusok megrendszabályozása, ideológiai ellenőrzése és új, „megbízható” tanárgenerációk kinevelése.
Oktatói Hálózat & Civil Közoktatási Platform
2024. május 21.
