Egyetemi polgártársak! Kedves barátaim!
Látható, hogy a Gömb aulában hétfőn elfogadott hét pont folytatása a második Orbán-kormány felsőoktatási politikája ellenében 2012-2013 fordulóján megfogalmazott követeléseknek. Ti vagytok azok, akik itt voltatok a Szalay utcában már akkor is? Legyetek üdvözölve! És vannak-e itt olyanok, akik azóta csatlakoztak hozzánk? Benneteket is Isten hozott!
Volt egy jelszó, amely különös hangsúlyt kapott azokban a nyugtalan napokban: „az egyetem az egyetemé!” Eszerint ahhoz, hogy az egyetemi munka a társadalom számára a leginkább hasznosítható legyen, olyan értékrendre van szükség, amelyet nem kívülről és felülről határoznak meg, hanem amely egy belső tanulási folyamatban alakul. Az egyetemek partnerei a fenntartó és szabályozó államnak, az egyetemi polgárok pedig partnerei egymásnak. Mi mást mondhatnánk itt a furcsa nevű minisztérium előtt, ami nekünk fontos? Szabad ország, szabad egyetem!
Van egy nemzetinek mondott felsőoktatási törvény, amely az egyetemek működésének lényeges feltételeit tekintve üres halmaz. Semmit nem tudunk meg e törvényből érdemben arról, hogyan osztják el az egyetemre jutó erőforrásokat fizetős vagy nem fizetős képzésekre. Nem szabályozza a törvény azt sem, hogyan, kinek lehet szakot alapítani és indítani, vagy hogyan finanszírozzák az egyetemet.
Az Alaptörvénybe szűkös módon belefoglalt akadémiai szabadságból legalább annyi következik, hogy az egyetemek a képzés és kutatás tartalmát és módszereit illetően szabadságot élveznek. Az autonómia lelke a szabad szakválasztás. Hol van szabadság ott, ahol a szakokról az egyetem feje fölött döntenek? Nem kellene komolyan vennie az Alaptörvényt legalább azoknak, akik azt lenyomták a torkunkon?
Az önkény fokozása az, hogy a felsőoktatási kormányzat a törvényesen elismert akadémiai intézményekkel párhuzamos intézményeket épít ki. Így indíthatnak szakokat monopolhelyzetbe hozott intézmények rájuk szabott feltételekkel. A párhuzamos intézmények demokráciadeficitet hordoznak, mert működésük átláthatatlan, és mert nem kell beszámolniuk a nyilvánosságnak.
Most éppen az történik, hogy a társadalmi egyeztetés megcsúfolásaként a legújabb törvényjavaslatot pénteken megküldték az egyetemeknek, amelyeknek hétfőn már nyilatkozniuk kellett a tetszésükről. Az egyetemi vezetők kifogásaik jegyzékével házaltak, ahelyett, hogy azt mondták volna: nem vagyunk hajlandók beállni a sorba, és megerősíteni az egyeztetés látszatát. Ébredjünk már egyszer végre fel! A rektor szövetségese nem a helyettes államtitkár, hanem az egyetemi hallgatók és oktatók, akik szabad oktatást akarnak!
Nem számíthatunk valódi változásokra, amíg nem vetkőzzük le a kicsinyes különalkuk földszintes gondolkodásmódját. Egyetemen kívüli polgártársainkkal pedig meg kell értetnünk: jobb sorsra érdemes gyermekeik jövőjét teszik kockára akkor, amikor csendben tűrik, hogyan építik le lépésről lépésre az egyetemi oktató és hallgató döntési szabadságát, önbecsülését, szakmai, civil és demokratikus öntudatát. Innét üzenjük és kérjük: segítsetek! Mentsétek meg lelkeinket! SOS!
20115. 04. 22.
