Főleg felsőoktatási hírek 2021. január 8‒15.

Print Friendly, PDF & Email

01. 15. Telex
Porkoláb Imre volt NATO-tiszt, jelenleg a Miniszterelnöki Kormányiroda tisztviselője és Mathias Corvinus Collegium (MCC) „Vezetőképző Akadémiájának” igazgatója végezte el Magyarországról elsőként a Sandhursti Királyi Katonai Akadémia egyéves, komoly fizikai megpróbáltatásokkal járó tisztképzését 1993-ban, miután a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán felderítőtiszt szakon diplomázott. A sandhursti képzéséről 2016-ban könyvet jelentetett meg. Ebből kiderül: húsz jelentkezőből legfeljebb egy kerülhet be az akadémiára. Eddig rajta kívül 4 magyar végezte el a sandhursti képzést. Köztük van a miniszterelnök fia, aki egy hathetes alapkiképzés után vehetett részt a közel 40 millióba kerülő kurzuson az állam költségén.

01. 15. Telex
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) sokat emlegetett tavalyi támogatásának összértéke annyi, amennyibe a teljes felsőoktatás kerül az államnak egy évben (500 milliárd). Az ingatlanportfolió része a gellérthegyi volt munkásőr-székház és a Balassi Intézet székháza is; az előbbi helyén most új, „tájba illeszkedő” székház épül, „kiemelt közérdekű” beruházásként (a többi ingatlanról lásd 2021. 01. 13. 444). A cikk áttekinti a 90-es években mérsékelten jobboldali, színvonalas, nyitott szellemiségű „nem janicsár-, hanem szpáhiképző” szakkollégiumként indult intézmény történetét a „politikai cinizmusra hajló” Tombor András fideszes háttérember alapítói céljaitól a káderképzővé és propagandaintézménnyé válás állomásain (Migrációkutató Intézet létrehozása 2015-ben, CEU megtagadása) át odáig, hogy ma már „egyre kínosabbá válik” az MCC-s múlt. Mióta idén nyáron Orbán Balázs miniszterhelyettes lett az MCC-alapítvány kuratóriumának vezetője, az intézmény célja: Kárpát-medencei hálózat kiépítése, 10 ezer diákkal ‒ ebből 1500 felső fokú képzésen venne részt ‒, amerikai egyetemi finanszírozási modellel, kimagaslóan busás oktatói fizetésekkel (lásd: 2020. 12. 18. 444). Az MCC idei beruházásai (Rubicon-archívum felvásárlása, a Rubicon Intézet nevű „thinktank” létrehozása (lásd: 2020. 10. 21. Népszava), a Libri-Bookline-ba való bevásárlás terve stb.) arra utalnak: egy kormányváltás után is a Fidesz „szellemi hátországaként”, „a meggyőződéses fideszesség fellegváraként” akarja folytatni.

01. 15. HVG
Az SZFE új vezetése bejelentette: átnevezik az intézeteket, és „megújult, modern oktatási helyszínekkel”, valamint egy önálló kollégiumi épülettel várja februártól a hallgatókat.

01. 15. HVG
Az SZFE vezetése az előző félév kreditjeit a második félévre vinné át. A Minőségmenedzsment Tanácsi ezt „csúsztatott könyvelésnek” nevezte, rámutatva: az őszi kreditek lenullázása egyrészt ‒ ösztöndíj- és diákhitelszámítási, illetve önköltségfizetési vonzatai miatt ‒ hallgatói érdekeket sérthet, másrészt visszamenőleg változtatna a Neptunban rögzített tényeken, ami aggályos és technikailag is lehetetlen. A rendelkezés célja nem lehet más a lap forrásai szerint, mint kontrollt szerezni a hallgatók fölött: így az új vezetés döntheti el, kinek ismeri el valóban a kreditjeit, és milyen feltétellel. A hallgatók 3 napja levelet kaptak a megbízott oktatási rektorhelyettestől arról, hogy míg az önköltségeseknek ki kell fizetniük az előző félév díját, addig az állami ösztöndíjasok előző féléve nem lesz levonva a rendelkezésre álló 12-ből, ami esélyegyenlőségi szempontból problematikus. A hosszú cikkben szó esik még az SZFE szervezeti és működési szabályainak megváltoztatásáról (lásd: 2020. 11. 05. Magyar Narancs, 2021. 01. 12. Magyar Hang), az egyetemi sportéletre vonatkozó új rendelkezésekről, egy december 23-án éjjel kiküldött levélről, amelyben az új vezetés ironikus stílusban felszólítja az oktatókat, hogy szolgáltassák be blokádellenes megnyilvánulásaik dokumentumait, megtiltva nekik, hogy a jövőben egyetemi ügyekben nyilatkozzanak; valamint egy december 10-ei Vidnyánszky-levélről, amelyből többek között kiderül: a feladó szerint az oktatás „négy alapvető attribútuma: ellenőrzöttség, irányítottság, felügyeltség és számonkérhetőség”.

01. 14. 444
Az SZFE kuratóriuma a református egyháznak adná az Ódry Színpadot magában foglaló Vas utcai épületét, amelyet az egyetem 1959 óta használ. Korábban a Keresztyén Ifjúsági Egyesület Nemzeti Szövetségének székháza volt.

01. 14. Telex
40 millió forint közpénzbe került a diplomáciai kapcsolatépítő intézményként is ismert Sandhurst Royal Military Academy kilenc hónapos képzése, amelyben a miniszterelnök fia részesült 2019 őszétől a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként, mindössze 2 hónappal azután, hogy egy hathetes alapkiképzést teljesítve letette az esküjét. Az Orbán fiú 2010‒2014 közt futballista volt, majd keresztény mozgalmat alapított, amely három és fél évig, 2019 márciusáig működött. Eközben elvégezte az ELTE jogi karát, majd katonának állt.

01. 14. Szabad Európa
A hivatalosan tehetséggondozással foglalkozó Mathias Corvinus Collegium (MCC) irányítói Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkár, a Századvég korábbi igazgatója, Lánczi András Corvinus-rektor, Szakács Áron, a Miniszterelnökség alá tartozó Széchenyi Programiroda vezetője, valamint Madarász László és Szalai Zoltán lettek. Az állam lemondott alapítói jogáról, így a kuratórium összetételén csak a tagok maguk változtathatnak. Ő választják a felügyelő bizottság tagjait is. Az MCC az általa kapott 400 milliárdnyi közpénzzel azt csinál, amit akar. Fleck Zoltán alkotmányjogász szerint gyakorlatilag nincs semmi akadálya, hogy a kormány akár az összes állami vagyont átadja egy magánalapítványnak. Arra a kérdésre, hogy az állam miért nem hirdetett nyílt pályázatot a tehetséggondozás kiszervezésére, azt felelte: mert azon nem az MCC nyert volna. Egy MCC-s forrás szerint az intézmény valóban értelmes embereket akar képezni, de közben lekenyerezi őket.

01. 14. G7
„Mostanában érkeztünk meg a nulla pontra, mert eddig mínuszban voltunk” ‒ mondta Lencsés Máté, az Igazgyöngy Alapítvány fenntartásában működő Toldi Tanoda vezetője a távoktatás második, őszi szakaszának végére utalva. Nemzetközi kutatások és hazai tapasztalatok szerint a távoktatás olyan lemaradást okoz, amit évekbe kerül behozni, ha egyáltalán sikerül. A legnagyobb vesztesek a hátrányos helyzetű diákok. Toldon az általános iskolások sokszor csak heti 6-8 órát töltöttek tanulással 30 óra helyett, még akkor is, ha segítettek nekik a szülők és a tanoda. „Ha vége lesz a járványnak, akkor a romokat valahogy el kell majd takarítani”, de nem látni az ehhez szükséges kapacitást ‒ véli Lencsés. A cikkben vegyes tapasztalatokról számol be a Dr. Ámbédkar Technikum alapítója, valamint egy tatabányai szakképző intézmény és egy budapesti gyakorló középiskola tanára is.

01. 13. Cívishír
A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata úgy reagált a Momentum ifjúsági szervezetének az egyetem „bedarálásával” kapcsolatos bejelentésére, miszerint kiállnak a debreceni hallgatók mellett, hogy nem tartanak igényt a párt „politikai töltetű segítségnyújtására”, miután a Momentum „megfúrta” az olimpiarendezést, s így az egyetem elesett egy kollégiumbővítéstől.

01. 13. HVG
Fullajtár Andrea is felmondott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. „A jelenlegi vezetés már csak zárt ajtók mögött kommunikál” ‒ írta közleményében.

01. 13. Népszava
A lap az SZFE polgárait kérdezte az egyetem aktuális helyzetét jellemző káosz és bizonytalanság kapcsán. Ami az ellenállás jövőjét illeti, a hallgatók elszántan nyilatkoztak: „A freeSZFE mozgalom jövőjét érintő kérdésekről az online térben ugyanúgy, rendszeres bázisdemokratikus fórumok keretei közt és a teljes polgárságot bevonó felmérések mentén stratégiázunk. […] [C]élunk változatlan, az egyetemi autonómiáért folytatott küzdelmet senkinek sem áll szándékában feladni.

01. 13. 24hu
Az adófizetők pénzét teljesen átláthatatlanul osztogató Magyar Turisztikai Ügynökség a Magyar Rektori Konferencia társelnökévé választott Mocsai Lajos családjának is adott vissza nem térítendő állami támogatást: a Bánó Birtok turisztikai fejlesztésére 60 millió forintot kapott Mocsai Lajosné cége. A cikkbe ágyazott linkről megtudni: a felsőmocsoládi Bánó-kastélyban a Mocsai házaspár kastélyszállót alakított ki.

01. 13. HVG
Jóhírnév megsértéséért beperelte a Labrisz Egyesület a Magyar Nemzetet, amely pedofíliával vádolta őket a „Meseország mindenkié” című antológiájuk miatt.

01. 13. HVG
A Szépírók Társasága Női Érdekvédelmi Fóruma felmérte: az elmúlt 15 évben az irodalmi és életműdíjak 82‒86%-át férfiaknak adták, noha „a nők és a férfiak elméletileg ugyanolyan teljesítményre képesek”. A Fórum szerint fontos lenne megvizsgálni, milyen mértékben írja felül a kapcsolati háló vagy a szociális rászorultság a művek objektív értékelését.

01. 13. 444
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) nevű kormányközeli elitképzőt, mely idén 17, később pedig 35 hazai és határon túli helyszínen fog 10 ezer fiatalt képezni általános iskolásoktól egyetemistákig, olyan ajándékokkal halmozta el a kormány 2020-ban, amilyenekkel korábban szinte senkit: 300 milliárdnyi részvényvagyonnal, ingatlanvagyonnal, 100 milliáros támogatással, valamint ‒ a legutóbbi alaptörvény-módosítás révén ‒ közérdekű vagyonkezelői státusszal (lásd: 2020. 12. 25. HVG). A cikk sorra veszi az MCC-nek adományozott patinás ingatlanokat a révfülöpi tóparti kastélytól és környékétől kezdve ‒ ahol az MCC a vitorlástulajdonosokat már fel is szólította a kikötő elhagyására ‒ a pécsi Tiszti Kaszinón át a miskolci Avas Szállóig. A lap szerint e nehezen definiálható, „magán, de közérdekű, de közérdekűként nem elszámoltatható” szervezet a maga „leírhatatlanságában elég jól jellemzi azt, amit a Fidesz az oktatással, főleg a felsőoktatással csinál”.

01. 13‒14. HVG (hvg.hu és hetilap)
Az, hogy a 25 év munkájával és állami támogatással mára teljesen felújított gödöllői „Sisi-kastélyt” a kormány „egy laza kézmozdulattal” kivette a kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülő műemlékek sorából, és az újonnan létrehozott agráregyetemi alapítványnak ajándékozta, egy tavaly óta felgyorsult osztogatási sorozat része. Ennek során a korábban „az állam kizárólagos tulajdonában tartandónak”, majd csupán „kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak” minősített műemlékek sokaságát adják ingyenesen magántulajdonba. A cél kezdetben az MMA helyzetbe hozása lehetett (Műcsarnok, Vigadó), majd különböző egyházak, egyetemi és más újonnan alapított alapítványok, illetve ismeretlenek következtek. A cikk 20 magánosított műemléket vesz sorra, miközben megemlékezik az utóbbi idők műemlékbontási hullámáról is.

01. 13. HVG360
„Nem modellváltásról, hanem a köz javai fölötti rendelkezés örökössé tételéről, a Fidesz-hálózat bebetonozásának újabb fázisáról van szó” ‒ írja Pálinkás József az egyetemeink magánalapítványokba való kiszervezéséről szóló esszéjében. Az ok: a hatalom birtokosai párhuzamos intézményrendszert építenek ki, mert rettegnek a kormányváltástól (még ha annak bekövetkeztét rendkívüli mértékben megnehezítették is).

01. 12. ATV, HVG
Az ITM-közölte: Palkovics miniszter ma egyeztetett a négy orvosképző egyetem vezetőivel a struktúraváltásról, amely csak akkor következik be, ha „az orvos- és egészségtudományi egyetemek” (sic!) „kifejezetten kérik.” A rektorok megígérték, hogy néhány héten belül döntenek. Az ITM „az idén kezdődő uniós pénzügyi ciklushoz igazodva egyezteti a felsőoktatási intézményekkel stratégiai és fejlesztési terveiket, intézményi kezdeményezés esetén kitérve a modellváltás lehetőségére is” ‒ áll a közleményben. A HVG furcsállja, hogy a három vidéki egyetem többi karáról nem esett szó a mai megbeszélésen, noha a modellváltás őket is érintené.

01. 12. Magyar Hang
A Pénzügyminisztérium által hétfőn bejelentett irdatlan 2020-as költségvetési hiánnyal foglalkozó cikkből kiderül: a kis híján 5550 milliárd forintot kitevő deficit több mint 40%-a ‒ 2250 milliárd ‒ a korábban soha nem látott évvégi pénzszóráskor keletkezett, amikor is gazdaságvédelem címén a „tehetséggondozó” Mathias Corvinus Collegium működtetőjét majdnem 100, a magyar nemzeti azonosságtudat erősítéséért felelős Bethlen Gábor Alapot 59, néhány sportberuházást pedig 43 milliárd forinttal támogattak, és mindezt csak a december 24-ei, 860 milliárdos csomag részeként.

01. 12. Magyar Hang
Németh Gábor, az SZFE oktatója a képzési helyszínek szétszóratásának híre kapcsán elmondta: a tanárok az épületekbe egy ideje csak legfelsőbb engedéllyel léphetnek be, noha a vezetés ezzel szerződési kötelezettségeik teljesítésében akadályozza őket. Az új helyszínekről hivatalos értesítést nem kaptak, az adminisztrátorok telefonszámát sem mindig tudják megszerezni. Minden kaotikusan, „letagadhatóan és átértelmezhetően zajlik”; az új vezetés és a kuratórium működését „az írásbeliség kerülése jellemzi”. Németh szerint az új hatalom nem tiszteli a magyar jogszabályokat: azzal, hogy a valós helyzetnek fittyet hányva kitart az általa nov. 27-ei kezdettel elrendelt oktatási szünet mellett, szembe megy a digitális oktatásról szóló kormánydöntéssel. Azzal, hogy későbbre tolta a jövő félév kezdetét és a végét, számtalan jogi problémát okoz. További „minden szempontból jogtalan” és hivatalosan nem közölt intézkedéseiről is hallani, például arról, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzatot harmadízben is módosították a fejük fölött: úgy tűnik, az intézeteket ezentúl nem választott tagok képviselik a Tanulmányi, Fegyelmi és Szociális Bizottságban, hanem az intézetvezetők kinevezettjei, a jelenlegi tagok pedig elvesztik mandátumukat. A vezetés és a kuratórium a sztrájktörvénnyel is szembe megy, hiszen a mai napig nem tárgyalt a jogszerűen sztrájkoló oktatókkal. „A láncsztrájkot ugyan a mai napig folytatjuk, de nincsenek illúzióink. Pedig ez nem egyedül az SZFE ügye, hanem az egész magyar felsőoktatásé.” Az újabb autonómiamegszüntetési hírek közepette „a Magyar Rektori Konferencia hónapok óta képtelen kimozdulni a »békebíró« álságos és nevetséges szerepéből. De ugyanez érvényes a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság művészetoktatási ügyekben illetékes tagjaira is, akik szintén szemet hunytak az abszurditások felett” ‒ zárul az interjú.

01. 12. HVG
Szász János filmrendező is felmondott az SZFE-n. Szeptemberben még úgy döntött, marad, „amíg nem jön a végérvényesen felvállalhatatlan helyzet”.

01. 12. ATV
Az ITM cáfolta a Palkovics lemondásáról szóló 444-cikk állításait, a miniszterelnök sajtófőnöke pedig kacsának nevezte a lemondás hírét.

01. 12. 444
A lap úgy tudja, Palkovics miniszter december végén benyújtotta lemondását, de Orbán nem fogadta el. A cikk szerint Palkovics ‒ aki korábban a legtöbb szabadon kiosztható pénzt kezelte a kormányban, főszerepet játszott a CEU és az MTA elleni hadjáratokban, és egyszemélyben számolta fel az MTA intézethálózatának autonómiáját ‒ 2020 nyarán kezdte elveszteni mozgásterének nagy részét: az általa privatizált egyetemek kuratóriumaiba alig volt beleszólása, kivették kezéből az EU-s pénzek felügyeletét, a kormányfő az ő megkérdezése nélkül egyik legrégibb barátját, a Neptun- és KRÉTA-tenderek nagy nyertesét, Fauszt Zoltánt is felmentette Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsbeli pozíciójából, valamint leváltotta Kaderják és Boros ITM-államtitkárokat, hogy jelezze a nem pártpolitikus miniszternek: a „szakmázást” a választás közeledtével a politikai kormányzás váltja fel.

01. 12. HVG
Az iskolaigazgatók több okból sem támogatják a néhány napja indított diákpetíciót az érettségi eltörlésére. Egy budai igazgató szerint „borzasztóan tisztességtelen” lenne, ha az évközbeni jegyek alapján számítanák ki az érettségi eredményeket, mert a központi vizsga objektívebb képet ad a tudásról, mint a különböző tanárok és iskolák által adott osztályzatok, ráadásul az érettségi kihagyása felborítaná a felvételi rendszert. A végzős gimnazisták sem értenek mind egyet a petícióval. „Számomra igencsak elszomorító, hogy miközben számtalan diák azon dolgozik, hogy Magyarországon működő diákérdekképviseletet hozzanak létre, és pozitív változást érjenek el, a médiában mégis sokszor ilyen lehetetlen ötletek szerzik a legnagyobb visszhangot, azt a benyomást keltve, hogy itt tart a diákok érdekképviselete” – mondta az egyikük.

01. 11. ATV, 444
Nem tudni, mi lesz az SZFE-épületek sorsa. A kollégiumba visszatérni kívánó diákoknak a vezetés nem válaszol. Németh Gábor volt rektori tanácsadó szerint január elsején újra módosították a szervezeti és működési szabályzatot, állítólag sok új dolgozót vettek fel, de új tanárok érkezéséről nem tudni. Az RTL-híradó úgy tudja: a kultikus Vas utcai épületet ‒ amely elől már eltűntek a molinók és a piros-fehér szalagok ‒ nem adják el, de szétszórják a képzési helyszíneket: csak a filmeseket költöztetnék a volt Duna TV-székházba ‒ amely decemberben került a fenntartó alapítványhoz ‒, míg a színészképzés Pesten maradna. Forgács Péter, az SZFE oktatója úgy látja, így akarják megakadályozni az újabb blokádokat, de ezt megsínylik a közös képzési projektek és a diákok közötti kapcsolatok.

01. 11. Greenfo
A lap közli Ángyán József lesújtó véleményét a Szent István Egyetem „grandiózus átszervezéséről”. Eszerint „komoly képzelőerő kell annak feltételezéséhez”, hogy az öt különböző városban működő „gigaegyetem” hatékonysága és minősége világszínvonalúvá fog válni. A kuratórium tagjainak egy kivételével nincs agráregyetem-vezetői tapasztalata, és kérdéses, hogy az agrobizniszen túl milyen „víziója” lehet a „világelitbe szánt egyetem” programjáról. „Erős túlvállalásnak” tűnik, hogy az egyetem „röpke 10 év alatt” az élettudományok területén is a világ élvonalába kerüljön, és „rejtély”, hogy honnan lenne 13 ezer hallgatója. Az új intézmény által hozományba kapott kastélyról Ángyán megjegyzi, hogy az Gémesi György polgármesteri programjának volt az egyik központi eleme, és felteszi a kérdést: mi szüksége van az egyetemnek ezekre a vagyonelemekre; „tényleg nem aggályos az állami vagyon kiszervezése egy egyetemet működtető magánalapítványhoz, nem merülhet itt fel az állami vagyon hűtlen kezelésének alapos gyanúja?” Írását azzal zárja: élete nagy részét „őszinte hittel” töltötte ennek az egyetemnek az építésével, és most „mélységes szomorúsággal” szemléli a „tragikomikus végjátékot”, Gödöllő autonómiájának felszámolását.

01. 11. Mérce
A Szülői Hang felmérése szerint súlyos hiányosságok tapasztalhatók az iskola­érettséggel kapcsolatos új rendszerben: a szülők nem kapnak érdemi pedagógiai tájékoztatást az óvodától, sőt néha még a kérelmezés lehetőségéről sem szólnak nekik. A szakvélemények potenciális kiállítóit a kormányzat elfelejtette tájékoztatni a feladatról, így gyakran megtagadják a szülők kérését. Következésképp csak a kellő érdekérvényesítő képességgel rendelkező szülők kérvényezik, hogy gyerekük még egy évig az óvodában maradhasson, és hatévesek ezrei kerülhetnek éretlenül az iskolába.

01. 11. Portfolio
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke egy rádióműsorban elmondta: idén kisebb a pedagóguslétszám, mint tavaly, és a jövőben még radikálisabb lesz a csökkenés; az utóbbi időben végzett kb. tízezer pedagógus-jelölt közül mindössze 3500-4000 állt valóban munkába. A kötelező óraszám 1995 óta mindegy egyharmadával emelkedett, további növelése nem jöhet szóba. A 2013-ban megalkotott életpályamodell nem vált be, mert már 2014-ben elválasztódott a minimálbértől, így nem volt képes garantálni a pedagógusok anyagi presztízsét. „Mára pedig odáig jutottunk, hogy a középfokú végzettséggel rendelkezők béréhez kell felzárkóztatni a kezdő pedagógus béreket.”

01. 11. 24hu
A lap úgy tudja, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karának dékánját, Bálint Péter József Attila-díjas és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett mesekutató-írót azért menesztették áprilisban váratlanul, mert zaklatás miatt etikai vizsgálat indult ellene, és elmarasztalták. A döntést az egyetemi vezetés akkor nem indokolta, és most sem adott róla felvilágosítást, amint az etikai bizottság vezetője, az új dékán és maga Bálint sem. A lap felidézi: 2017-ben az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara dékánjának, Mikonya Györgynek hasonló okból kellett távoznia, de abban az ügyben nem volt titkolózás.

01. 10. Szegeder
A Veritas Virtus Libertas szegedi diákcsoport közzétette az alapítványosítás 6 veszélyét az egyetemi autonómiára és az egyetemen dolgozók jogaira vonatkozólag, és azt is, hogy milyen garanciákat követelnek ezek elhárítására. A garanciák nélkül minden formában ellenzik az egyetemátalakítást.

01. 10. Szegeder
Csütörtökön „dékáni kollégiumot” tartottak Szegeden, ahol a rektor és a kancellár részletes prezentációban ecsetelte az alapítványosítás előnyeit, noha állítólag maguk is mindössze két nappal a hétfői bejelentés előtt kaptak róluk tájékoztatást. Idézetek a rektor szavaiból: „Vagy meglesz az átalakulás, vagy vége mindennek”; az átalakulással akár 150 milliárd forinthoz is hozzájuthat az egyetem uniós forrásokból; most kell megcsinálni, mert most „bármit kérhetnek”; ,„Nyugi, Vidnyánszky elfogyott, nincs belőle több”. A lehetséges kurátorok: a jelenlegi rektor és kancellár, a Botka László kihívójaként ismert Nemesi Pál és Novák Katalin Fidesz-alelnök.

01. 10. Szabad Európa
Az Orosz Tudományos Akadémia szentpétervári Történelmi Kutatóintézetének újévi rendezvényén a résztvevőket sokkolta, hogy egy felszólaló azzal mutatkozott be: október óta ő az FSZB-nek ‒ a KGB utódszervének ‒ a „kirendelt kurátora”. Irina Levinszkaja tudományos munkatárs szerint „elképzelhetetlen és a tudomány végét jelenti”, ha azt várják: cikkeiket kiadás előtt az FSZB-vel egyeztessék. A lap emlékeztet az egyik tavalyi alkotmánymódosításra (a többszáz közül), miszerint tilos kétségbe vonni az orosz nép II. világháborús „hősies honvédelmének” jelentőségét, ami gyakorlatilag a sztálini bűnök feletti szemhunyást és a történelem újraírásának a szándékát jelenti a Kreml részéről. Az FSZB fizikai kutatóintézetekben, balettakadémiákon is jelen van.

01. 10. Mfor [2021. 01. 07. Életforma]
Beszélgetés Torma Tamás építészkritikussal. A műsor első felében a piliscsabai egyetemi campus kudarcának okait taglalják. Torma szerint ezek a következők voltak: a Budapesttől való távolság, illetve a megfelelő vasúti összeköttetés hiánya, ami miatt a diáklétszám egyre csökkent; az egyetem nem tudott integrálódni a befogadó település életébe; a fenntartási költségek növekedése (pl. a világítási és hangosítási problémák leküzdése a Stefaneumban); a K.u.K.-hadseregtől megörökölt, később szovjet laktanyaként szolgált épületek rossz állapota és silány esztétikai minősége. A Pestre költözést a magyar állam többszöri bőkezű épületadományozásai tették lehetővé; a Szentkirályi utca-Bródy Sándor utca közti területen új campus van épülőben.

01. 10. Magyar Narancs
Nyilvánosságra hozták Kásler miniszter évvégi támogatottjainak listáját. A lap kettőt emel ki közülük: Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzet főszerkesztője 22 milliót kapott egy „mítoszrekonstrukciós projekt” megvalósítására. Ez egy kétfelvonásos zenés színművet takar, mely „a magyar történelem első nemzeti sorstragédiáját, az ősi magyar csillagvallási örökség elvesztését, majd az idők jobbra fordulásakor a Fény hitének visszatérését” követi nyomon, beletartozik továbbá a „mítoszrekonstrukció ügyében elvégzendő ismeretterjesztő munka és kommunikáció”, a „Szellemi honvédelem aranykori fényben” című tanulmánykötet újrakiadásának előkészítése, valamint internetes tudástár, vlogsorozat és videoklip készítése. Toót-Holló azt állítja, az „érckorok hitének egyetemes kitekintésű példázatait” és „az Árpád-kori magyar valóság metatörténelmi alakzatait” bemutató színmű legalább egy évtizedes irodalomtörténeti kutatómunkájának a gyümölcse. A magyar állam ugyanezt a projektet egyszer már 12 millió forinttal támogatta.
A lap által kiemelt másik díjazott pályázatot az izsáki önkormányzat nyújtotta be ‒ az uniós pénzből épített vadászházáról elhíresült, időközben elhunyt polgármester idején ‒ a „Szent László, a táltoskirály” című történelmi rockopera megvalósítására; ez 54 milliót kapott.
[A cikkből link vezet az NKA listájához. Innen kiderül: a több mint 50 támogatottból 11 kapott 20 milliós vagy afölötti összeget. Az első 5 helyezett közt van Kásler saját minisztériuma is, melyet a „2020. évben adományozott kulturális ágazat díjaira [sic!]” a miniszter saját maga 36,6 milliós támogatásban részesített, valamint a Magyar Írók Egyesülete és Honfoglalás című filmsorozatot készítő Hyperion Kft. 30-30 millió forinttal. Megemlítendő, hogy nem Toót-Hollóé az egyedüli „bizarr” támogatási cél; pl. egy nagykanizsai egyesület 12 milliót kapott a „magyar ethnofitness” kidolgozására.]

01. 10. ATV
Balatoni József pedagógus szerint idén nem lenne szabad érettségit tartani, mert a hat hónapnyi digitális oktatás és az ősz eleji hiányzások miatt óriási a lemaradás. Állítja: az idei utolsóéveseknek „nincs jövőképük, folyamatos bizonytalanságban vannak”, és ezért nem a Covid, hanem az emberi felelőtlenség okolható. Hiányolja továbbá a tervet a két hét múlva induló központi felvételi írására, ahol legalább 100 ezer diák lesz „kijelölt helyeken összeeresztve”.

01. 10. ATV
Az ATV úgy tudja, eladják az SZFE épületeit. A vezetés szerint a február 1-én kezdődő oktatás „számtalan újdonsággal jár majd együtt”. Az Ódry Színpad és a Vas utcai kollégium megszűnik. A hallgatók már decemberben arról számoltak be, hogy az adminisztráció egy részét áttelepítették az Infoparkba.
A hírt a következő címekkel vette át három portál: „Nem bírt a diákokkal a vezetés, inkább eladják az épületeket” (Propeller); „Kreatív megoldás blokád ellen” (Mérce); „Sóval hintik be a Színművészetit” (Napi.hu).

01. 09. Eduline, 2021. 01. 10. Mérce
Petíciót indított egy végzős lány az idei érettségi vizsga eltörléséért. Szerinte a vírus miatt „rengeteg ember bukna el” az érettségin, mert a vírushelyzet és az egymással, illetve tanáraikkal való személyes kommunikáció hiánya miatt nagy hátrány érte őket. Azt kéri, a jegyeik alapján kaphassák meg az érettségi bizonyítványt. Ezzel óriási mentális teher kerülne le az érettségizők válláról, akik közül sokan teljesen bizonytalannak érzik a jövőt.

01. 09. ATV
A közvagyon átjátszásának nevezte az egyetemi fenntartóváltásokat Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója. Probléma, „ha az állam a nemzeti vagyont, például az egyetemek épületeit, egyetemek fenntartására fordított tetemes összegű éves költségvetési támogatásokat vagy netán még ezen túlmenő vagyonelemeket is nem átlátható és nem ellenőrzött módon juttat olyan személyek kezelésébe vagy tulajdonába, akiket aztán nem lehet elszámoltatni” ‒ mondta. A Semmelweis Egyetem HÖK-elnöke közölte: a hetekben felmérik a hallgatók véleményét az SE tervezett struktúraváltásáról.

01. 09. Népszava
Merkely rektor tegnapelőtt arról tájékoztatta a rektori értekezletet és a szakszervezeteket, hogy 2022 januárjától a a Semmelweis Egyetem alighanem alapítványi formában fog működni. Az átállás előkészítésére a kormány 600 milliót ad (a SE éves büdzséjének majdnem a felét), idén nyárig elkészül a terve.

01. 08. Szabad Pécs
A pécsi rektor és kancellár levélben tájékoztatta az egyetem polgárait arról, hogy a dékáni karral közösen fogják eldönteni, mikor és hogyan kezdenek tárgyalni a „modellváltási folyamatba való bekapcsolódásról”.

01. 08. Népszava
A Bethlen Gábor magyar állami pénzalap segélyére pályázók közül több mint százat utasított el a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) mint lebonyolító azzal az indoklással, hogy „a magyar nemzetpolitikai célokkal nem összeegyeztethető tevékenységet folytat”. A 210 ezer forintos egyszeri támogatást a nehéz anyagi és politikai helyzetben levő ukrajnai magyar oktatási, kulturális, egészségügyi és egyházi intézményekben szolgálatot teljesítők vehetik igénybe; a kiírásban nem szerepeltek „nemzetpolitikai” feltételek. A lap érdeklődésére, hogy budapesti avagy helyi bosszúról van-e szó azok ellen, akik az őszi helyhatósági választásokon nem a KMKSZ, hanem valamelyik ukrán párt mellé álltak, Semjén miniszterelnök-helyettes nem válaszolt.