Az Oktatói Hálózat visszautasítja Gulyás Gergely kancelláriaminiszternek azt a kijelentését, hogy dr. Fleck Zoltán nem taníthat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Annak, hogy ki méltó arra, hogy az ország első egyetemén tanítson, szabályzatokban lefektetett tudományos és etikai kritériumai vannak. Ettől függetlenül bárkinek lehet magánvéleménye, de amikor Magyarország egyik legnagyobb hatalmú politikusa nyilvánosan ilyen kijelentést tesz, akkor durván beavatkozik az egyetem autonómiájába.
Ami az ügy tartalmi részét illeti: Fleck Zoltán azt mondta el, hogy egy választás után milyen jogi lehetőségei vannak a köztársasági elnöknek ‒ eddig semmi mást nem tett, mint a hatályos jogot ismertette ‒, majd kitért arra, hogy ezekkel a lehetőségekkel vissza is lehet élni: az államfő megteheti, hogy bármilyen egyértelműen kinyilvánított választói akaratot semmibe vegyen, és megpróbálja megakadályozni annak érvényesülését. Az, hogy az államfő ezt megtenné, puszta feltételezés volt, kollégánk pedig arra az esetre vonatkoztatva beszélt az ellenállás lehetőségéről, ha ez a feltételezés valóra válna ‒ azaz a demokrácia alapjainak védelmében. Ezért különösen elfogadhatatlan, hogy megtámadott kollégánkat „nácikhoz és kommunistákhoz” hasonlította emiatt a miniszter.
Nem értjük, hogy az ELTE vezetése miért tartotta feltétlenül szükségesnek „az elutasítást és elhatárolódást” attól, amit Fleck Zoltán mondott. Reméljük, hogy a lojalitás e kinyilvánításából nem következik, hogy a hatalom nem is nagyon titkolt retorziós kívánságait is teljesítsék.
Oktatói Hálózat