Kedves barátaim, kedves kollégák,
először is azt szeretném elmondani, hogy az Oktatói Hálózat nagy örömmel üdvözli ennek a fórumnak a létrejöttét és mindenben támogatja a hallgatók követeléseit. Igen, az egyetem a miénk, hallgatóké és oktatóké. Ez jogokat is jelent, felelősséget is jelent. Akik most ide eljöttek, élnek a jogukkal és megfelelnek a felelősség követelményének.
Van egy jó hírem, a kormányzat igazat mondott. A felsőoktatásban tényleg nincs tandíj. Költségtérítés van. A kettő nem ugyanaz fogalmilag és ami fontosabb, nem ugyanaz nagyságrendileg. Nem fogják kitalálni: a költségtérítés a rosszabb. És ez van, a jövőben még inkább ez lesz – hacsak meg nem akadályozzuk.
Vannak köztünk, akik minden formáját elutasítják annak, hogy a hallgató fizessen az oktatásért és vannak, akik egy méltányos, mérsékelt, ösztöndíjrendszerrel, hitellel kompenzált tandíjat elfogadnának. De a költségtérítést, akár azt, hogy a hallgató az egész képzési költségét fizesse ki, akár azt, hogy „csak” a felét, de cserébe röghöz kötési „szerződést” írjon alá, valamennyien elutasítjuk.
Vannak, akik azt mondják, hogy a felnőttkort elérő korosztály 40-50 százalékának továbbtanítását nem lehet kizárólag állami forrásból megoldani. Vannak, akik azt mondják, nem is kell, tanuljanak jóval kevesebben, jobban megválogatva, és akkor az ő képzésüket lehet államilag finanszírozni. De azt, hogy egyszerre csökkentsék le durván a felsőoktatásba kerülők számát, és sarcolják meg azokat, akik mégis bekerülnek – kivéve azt a keveset, akiknek csak a röghöz kötést kell aláírniuk – senki sem fogadhatja el. Ha az országot már érettségi után elhagyják a legjobbak, legtehetségesebbek, mert Európa legjobb egyetemein is méltányosabb feltételek között tanulhatnak, mint itthon, az tudjuk, hogy mivel jár. Ilyesmit már kipróbált Magyarország az utolsó száz év alatt épp elégszer.
Elutasítjuk, hogy az állam kivonul a felsőoktatás finanszírozásából, és elutasítjuk azt is, hogy benyomul az intézmények irányításába. Ezt el kell utasítani külön-külön is, de még inkább együtt. Az, hogy miközben minden financiális ügyet egy kancellár irányít, akit a tudomány, az oktatás érdekei nem kötnek és nem befolyásolnak, a szakmai vezetés a rektornál marad, hazug, üres szólam. Mindenki tudja, aki látott már vezetést közelről vagy akár csak távolról is, hogy a pénzügyi döntési jogok nélküli szakmai irányítási jog maszlag, jelentősége nulla.
De ennél is fontosabb, hogy az önfinanszírozó felsőoktatás képtelen ideájára mondjunk nemet. Mintha a felsőfokú képzés csak a hallgató és az intézmény ügye lenne, az ország köze hozzá annyi, hogy az államnak minél kevesebbe kerüljön – lehetőleg semmibe. Mintha az, aki az egyetemen tanul, csak a maga hasznára halmozná fel a szellemi tőkét. Mintha nem tudnák, amit közöttünk – és nemcsak közöttünk! – mindenki tud: hogy a több kiművelt, tanult emberfő az ország haszna, a mi hazánk haszna is. A kivéreztetett, összezsugorított, politikai önkénynek kiszolgáltatott felsőoktatás rossz a hallgatónak és rossz az oktatónak. De még sokkal fontosabb, hogy rossz a hazának. Ne legyen a mi hazánk lebutított ország, maradék ország, a szegényebbeket a tanulásból kirekesztő ország! Éljen a demokratikus, szolidáris, művelt Magyarország!