2014. május havi bejegyzések

Kerényi beszéde beleillik a kormánypolitika rendszerébe – az Oktatói Hálózat nyilatkozata

Kerényi Imre néhány napja minden szakmai alapot nélkülöző, durva támadást intézett a Színház- és Filmművészeti Egyetem ellen. Nyilatkozata – ahogy azt már sok tiltakozó személy és szervezet megfogalmazta – számos ponton sérti az emberi méltóságot, a jóízlést és a józan ész szabályait.

Kerényi Imre nem magánember, hanem miniszterelnöki megbízott. Szövegének szokatlanul nyers hangneme elfedi, hogy az általa felvetett ötlet – az SZFE állami támogatásának megvonása és egy „ellen-egyetem” létrehozása a Ludovikán –egyáltalán nem idegen a jelenlegi kormányzat oktatás- és kultúrpolitikájától. Ez a politika évek óta következetesen dolgozik a kritikai értelmiség kiszorításán, egy mesterséges elitcserén. Teszi ezt többek között értelmiségellenes retorikával, prominens értelmiségiek zaklatásával, egyes felsőoktatási képzőhelyek háttérbe szorításával, független értelmiségi műhelyek ellehetetlenítésével, a kormányzatnak közvetlenül alárendelt párhuzamos intézményrendszer (egyetemek, kutatóintézetek, MMA, stb.) kiépítésével. Kerényi alpári stílusú nyilatkozatában nyíltan jelenik meg az a szándék és logika, amit a kormány politikája jó ideje követni látszik. Ennek fényében egyáltalán nem megnyugtató az a miniszteri válasz, hogy a Kerényi-féle forgatókönyv egyelőre nem szerepel a kormány napirendjén.

Az Oktatói Hálózat tiltakozik Kerényi Imre botrányos kijelentései és minden olyan álláspont ellen, amely akkreditált felsőoktatási intézmények,  jelen esetben a Színház- és Filmművészeti Egyetem megszüntetésére vagy állami forrásoktól való megfosztására törekszik.

Oktatói Hálózat