Máté András beszéde január 19-én a Várkert Bazár előtt

Print Friendly, PDF & Email

Azt mondja Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettes komisszárja: „A magyarok annyit adtak a világnak, amennyit egy ország sem volt képes eddig”. Hát igen, ez már csak ilyen adakozó ország, főleg a Horthy Miklósok, Rákosi Mátyások, Orbán Viktorok uralma alatt, a Zakar Péter-félék tevékeny segédletével. Innen ment el Neumann János, Wigner Jenő, Bartók Béla, Szent-Györgyi Albert, Oláh György – mindenki sokáig tudná tovább sorolni a neveket. Vissza kevesen jöttek, de azért van olyan is. Lovász László visszajött a Yale-ről és elvállalta az Akadémia vezetését – ennek eredménye az, hogy egy Palkovics László packázhat vele.

Csak ami most megy, ezekben a hetekben az Eötvös Loránd tudományegyetem két karán, meg az akadémiai kutatóintézetekben, sok tucatnyi fiatal tehetség távozásával fog járni. Menekül, aki tud, aki elég jó, elég fiatal, elég mozgékony. Ez már nem is újság, ez folyik évek óta, csak most újabb lendületet kap. Nem tudhatjuk, a most távozók között hány olyan lesz, aki az említett nevekhez hasonló pályát fut be. Kívánjunk nekik sok szerencsét, sok sikert, drukkoljunk nekik tiszta szívből – de jó okkal aggódunk azért, hogy mi marad a hűlt helyükön.

A múlt évben a magyarok adakozó kedve szintet lépett: nemcsak egyes tehetségeket adtunk a világnak, hanem egy egész egyetemet, mégpedig Bécsnek. Egy egyetemet, amely jobb kiválósági mutatókkal rendelkezik, mint bármelyik, amelyik marad, sőt, a jelenlegi bécsi egyetemekéinél is. Hiába, ha gazdagok nem is vagyunk, nagyvonalúságra azért telik. Mi vagyunk a báró Csekonics országa. 

Lehetnénk persze adakozók másképpen is, úgy, hogy ne valljuk kárát. Bartók remekművei nagy részét Magyarországon írta. Nagyon szeretünk dicsekedni azzal, milyen sok magyar (születésű) Nobel-díjas van; egyetlenegy azért van köztük, aki a díjat érő felfedezését Magyarországon tette: Szent-Györgyi Albert. Lovász első, világhírt hozó eredményei is Magyarországon születtek. De ahhoz, hogy a jövőben is legyenek ilyenek, és a legjobbak ne menjenek el véglegesen, más viszonyok kellenének. Itt még egy kimagasló elmét idéznék – mert Lukács György mindenképpen az volt, és ezen vitatható tettei semmit nem változtatnak. Amikor egy kultúrfunkci azt mondta neki, hogy elmehet külföldre, kap útlevelet, azt válaszolta: Menjen el Ön, én itt vagyok otthon. Hát ez az: Menjenek el ők, mert ez itt a mi hazánk! Menjenek el, de mielőbb!


Vélemény, hozzászólás?