Oktatói Hálózat

Főleg felsőoktatási hírek 2021. január 16‒22.

Print Friendly, PDF & Email
  1. 01. 22. 24hu
    Ismertetés Szarvas Józsefnek, az SZFE prózai színészosztálya újonnan kinevezett vezetőjének az interjújáról. Szarvas szerint az SZFE-ügyben nincsenek jók és rosszak; a Vidnyánszkyba vetett „teljes szakmai és emberi” bizalmától vezérelve állt ki az egyetemátalakítás mellett; felnéz az utóbbi félévben távozottakra is; „megőrülne”, ha a háborús szempontot magáévá kéne tennie. „A politikus végzi a munkáját, lelke rajta. A sajtó végzi a munkáját, lelke rajta. De engedjék meg, hogy én meg ne uszuljak. Hiába uszítanak, nekem nem kötelező uszulnom.”
  2. 01. 22. GazdaságPortál
    Az informatikai pályát népszerűsítette az Educatio kiállításon tartott előadásában az ITM helyettes államtitkára azzal, hogy az elhelyezkedési idő egy hónap, a bruttó jövedelem átlaga pedig 488 ezer forint körül van. A technikumok végzősei számára egyenes az út a szakirányú felsőoktatásba; a diákok idéntől ösztöndíjat is kapnak, és már a duális képzés során megtalálhatják leendő munkaadóikat.
  3. 01. 21. HVG360
    Interjú Szász János rendezővel, az SZFE lemondott tanárával. „Az új vezetőség részéről számonkérés van, megfélemlítés, nulla tárgyalás. Mintha katonai junta szállta volna meg a művészeti egyetemet” ‒ mondta Szász a döntése indoklásául.
  4. 01. 21. HVG
    Sajtóbejárást tartott az SZFE új kancellárja a filmművészeti intézet új naphegyi épületében, amelynek felújítására 500 millió forintot adott a kormány. Szerinte a Vas utcai épület „évtizedes pusztulat”, ahova nem lehet senkit visszaengedni. Az új kollégium is elkészül hamarosan, a helyszínt addig nem árulja el. Az új helyszínekkel szerinte „bebizonyították a modellváltás sikerét”.
  5. 01. 21. Magyar Hang
    Szél Bernadett képviselő rákérdezett: miért várja a kormány tárt karokkal a két diplomát nyújtó kínai Fudan Egyetemet, és miért nem zavarja annak ideológiai beállítottsága, ha a CEU-t épp e tulajdonságaira hivatkozva üldözték el? Megjegyezte: a Fudan az alulfinanszírozott magyar egyetemeknél nagyságrenddel nagyobb, a kormány mégis komoly pénzekkel támogatja. A válasz szerint a Fudan nemzetközi rangsorban elfoglalt helye segítheti a színvonalnövelést a magyar felsőoktatásban. Szél erre felteszi a kérdést: akkor mi volt a baj a világranglistán szintén előkelő helyen álló CEU-val? Konklúziója: alighanem a „kínai kommunista szellemisége” miatt jöhet a Fudan.
  6. 01. 21. 444
    Napi két étkezést biztosít egy euróért a nehéz helyzetű egyetemistáknak a francia kormány a lezárások időszakára. Magányuk kezelésére mentálhigiénés segítség is jár nekik.
  7. 01. 21. Telex
    Debrecenben a szenátorok 65:0 arányban megszavazták az egyetemük magánkézbe adását. A jövőt eddigi tevékenységeik folytatásával képzelik el, a betegellátást is beleértve.
  8. 01. 21. Mérce
    A debreceni HÖK a tegnapi szavazás előtt kérdéseket tehetett fel a kancellárnak, és a 70:0-ás eredmény a tőle kapott válaszoknak volt köszönhető. Csakhogy kérdéseik nagy része saját továbbműködésük feltételeire és nem a diákság életét érintő változásokra vonatkozott. Arról, hogy miért lesz jó a hallgatóknak az új modell, a DEHÖK nem tudott mit mondani. A Hallgatói Szakszervezet szerint elfogadhatatlan, hogy „korrupt, a munkájukat nem végző hallgatók képviselik most a társaikat”. Petíciót indítottak, amit ma délelőtt óta közel 300-an írtak már alá.
  9. 01. 21. Mérce
    A szegedi BTK professzorai ellenzik ugyan az egyetemátalakítást, és a szenátusi döntést is későbbre lett halasztva, de a kar vezetése a lap szerint már hozzá is kezdett az oktatók egyéni teljesítményét mérő új rendszer kidolgozásához. A szegedi bölcsészek főleg azért támadják a gyorsított folyamatot, mert így a széles egyetemi közönségnek nincs beleszólása az intézmény sorsába. Sőt, a 40 oktató számára megengedett részvételnek sem voltak egyáltalán biztosítva a feltételei a január 18-i online szenátusi ülésen. A karon „világvége hangulat” uralkodik, a vezetés egyoldalú kommunikációja és finanszírozás-megvonással való riogatásai miatt attól tartanak, hogy a korábbi tervhez híven a Kiss-Rigó László Szeged-csanádi megyéspüspök által alapított Gál Ferenc Egyetemhez csatolják őket. Az ígéretek ‒ hogy tudniillik a vezetés „messzemenőkig” a kar érdekeiket fogja képviselni a kormány előtt, és hogy az átállás után a szenátus fogja jelölni a kuratórium kétharmadát ‒ csak szóban hangzottak el, rájuk senki semmi biztosítékot nem adott. A Veritus Virtus Libertas diákcsoport így jellemzi a vezetés „választhatóságot” sulykoló tárgyalási technikáját: „Tíz nap múlva döntést KELL hoznia a Szenátusnak. Másképp nem lesz pénz, nem lesz Klinika, nem jön majd hallgató, vége a világnak. Mondják. De nincs kényszer.”
  10. 01. 21. Telex
    Pécsett január 28-ára vagy 29-ére halasztották az alapítványosítási kérdésről tartandó szenátusi ülést. Miseta Attila rektor napirend előtt elmondta: „Akkora a bizonytalanság, hogy bölcsen tesszük, ha inkább várunk, amíg a helyzet letisztul.” Negyedórán belül két ellentétes információt is kapott „látszólag autentikus helyekről” ‒ tette hozzá. A lap megismétli: a hó első napjaiban Palkovics miniszter behívatta a szegedi, a pécsi és a debreceni rektort, és közölte velük: saját kérésükre kikerülnek az állami fenntartásból.
  11. 01. 21. 24hu
    Interjú Bagossy Lászlóval, az SZFE ősszel lemondott vezetőjével és jelenlegi tanárával. Részletek: „Az, hogy a modellváltás után sikerült azonnal megtriplázni az egyetem költségvetését, az új vezetés politikai lojalitásának nyilvánvaló jele.” A közösségük „erkölcsi, szakmai és jogi vitában” áll a vezetéssel, és a járványhelyzet miatt még nem dőlt el, hogy meddig akarnak „egy fedél alatt” dolgozni vele. Ősszel még azt tapasztalták, hogy vidéken „szinte teljes az ismerethiány a modellváltással és az egyetemi autonómiával kapcsolatban”, de most talán létrejöhet az egyetemek közti szolidaritás. „A legjobb az lenne, ha jogi megoldás születne. Mi intézményi garanciákért harcolunk és nem hiszünk a személyi garanciákban.” „Mi közös értékeket védünk, nem jobb vagy baloldaliakat.” Bagossy világos választ ad arra a fontos kérdésre is, „hogy jön össze” az ősz óta zajló dolgozói sztrájk azzal az állítással, miszerint az oktatás eközben is zavartalanul folyik.
  12. 01. 21. HVG
    Rohamtempóban akarják levezényelni az orvosképzéssel foglalkozó egyetemek ún. modellváltását, amelynek „lehetősége” olyan hirtelen jött, hogy az még a pécsi rektort is meglepte. Szinte szó szerint megegyeznek a prezentációk, amelyekkel a pécsi és a szegedi vezetés az előnyöket és az ún. kockázatokat ismerteti. Dráviczki Sándor, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a nagy sietség hátterében az egészségügy átalakítása, a kormányzaton belüli alkuk és az ebből fakadó lépéskényszer állhatnak. A cikk ismerteti a klinikaügy ellentmondásait, az egyetemátalakítással kapcsolatban megfogalmazott kritikát, petíciókat, állásfoglalásokat, és megkérdezi a három vidéki egyetem FDSZ-vezetőit is. Végül emlékeztet arra, hogy ha most sikerrel jár a kormány, akkor összesen 8 egyetem marad állami kézben Magyarországon; kérdés, hogy meddig.
  13. 01. 21. HVG360
    Cikk arról, hogyan támogatta az állam a kormányfő fiának lépéseit korábban, és hogyan tanulhatott minimális előképzettséggel később a magyar adófizetők 40 millió forintjából a Sandhursti Királyi Katonai Akadémián, ami példátlan szakmai karriert jelent.
  14. 01. 21. Debreciner
    A SzabaDEgyetem és a Debreceniek az egyetemi autonómiáért nevű közösség ma online petíciót indított a Debreceni Egyetem privatizációja ellen.
  15. 01. 21. Debreciner
    70:0 arányban, 0 tartózkodás mellett megszavazta a DEHÖK küldöttgyűlése az egyetemük magánkézbe adásához való hozzájárulást. A levelet, melyben ezt tudatták a diáksággal, a lap a cikk alatt közli. Indoklásuk: „a hallgatók mindennapi egyetemi életére a privatizáció nem lesz hatással, a HÖK érdekképviseleti jogosítványai pedig megmaradnak.”
  16. 01. 20. 444
    „Az egészségügyért is felelős minisztert a horvátországi Lepoglavára szólította a kötelesség, hogy a pálos kolostorban fényt derítsen a Hunyadi család származására” ‒ tudósít a lap.
  17. 01. 20. 24hu
    Idén 3000-rel kevesebb tanár dolgozik a köznevelésben és a szakképzésben Magyarországon, mint egy éve, és a csökkenés 2016 óta tart (lásd: 2021. 01. 05. Népszava). A helyzetet a PDSZ és a PSZ megkérdezett képviselői szerint az iskolák egyrészt óraadók alkalmazásával, másrészt a tantestületen belüli folyamatos helyettesítésekkel vagy egyszerű felügyelettel oldják meg, amit úgy osztanak be, hogy a túlmunkáért ne kelljen fizetni. A helyettesítés szaktanárok híján gyakran nem szakszerű, így sérül a gyerekek joga is a minőségi oktatásra. A felesleges és túlzott többletterhet jelentő továbbképzések mellett nem marad idő a tényleges önfejlesztésre; egyre több fiatal és 50 feletti is gondolkodik a pályaelhagyáson. Egy fővárosi, „elég jó nevű” gimnáziumban, ahol egyelőre még teljes a „szakos ellátottság”, a nyugdíj előtt állók helyére alig van jelentkező, „alkalmas jelölt meg még kevesebb”. Akkor máshol mi lehet, és mi lesz néhány év múlva? ‒ kérdi az interjúalany.
  18. 01. 20. Népszava
    Az Oktatási Hivatal adatai szerint 2019 őszén 38 400-an ‒ kb. 3000-rel többen, mint az előző évben ‒ kezdtek tanulni külföldiek Magyarországon; ez az összes hallgató kb. 13%-a volt. A határon túli magyar képzéseken résztvevők is ide számítanak (összesen 6567 fő). A többiek közül a legtöbben a németek (3449), a kínaiak (2776) és az irániak (2024) voltak. 60%-uk önköltséges formában tanult, 27%-uk a Stipendium Hungaricum-, 13%-uk pedig az Erasmus+-ösztöndíjjal. A Tempus Közalapítvány nyári felméréséből kiderült: a Stipendium Hungaricum programban itt tanulóknak 20%-a találkozott előítéletességgel, diszkriminációval a járvány első hulláma alatt. A tanulmányi-oktatási támogatással többségük elégedett volt, de a pszichológiai-nyelvi támogatást hiányosnak látták.
  19. 01. 20. HVG (hetilap), HVG360
    Cikk arról, mit gondolnak az SZFE-hallgatók a kreditek lenullázásáról, a 26 új tanár kinevezéséről, és arról, miért nem lenne jó az ellenállást közös adminisztratív lépéssel (pl. tömeges kiiratkozás vagy halasztás) kifejezni.
  20. 01. 20. ATV
    Forgács Péter, az SZFE docense és a sztrájkbizottság tagja szerint két párhuzamos valóság van az egyetemen: ami a hallgatóknak és az oktatóknak vizsgaidőszak, az az új vezetésnek szünet. Az ellenállás egyik új formája a párhuzamos képzés lehet: a független alkotóműhely ötlete egy „diplomamentési akcióból” származik, konkrétumokról még nehéz volna beszélni.
  21. 01. 20. HVG, Mérce
    A Meseország-kötet kiadója bíróságon támadja meg a fővárosi kormányhivatal döntését. Szerintük a határozat sem azt nem definiálta, hogy milyen hagyományos nemi szerepektől tértek el a könyvben, sem azt, hogy milyen kár érte az olvasókat ezzel. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke szerint a hivatal csak magát égette le. Nyáry Krisztián író szerint pl. az Andersen- és a Grimm-mesék is megtévesztőek, mert mesekönyvnek álcázott horrortörténetek, a vevő pedig egy könyvesboltban mindig könnyen tud tájékozódni a kiválasztott kötet tartalma felől. Szekeres Nikoletta irodalmár szerint ha ebből precedens lenne, az „olyan értékdevalválódást jelentene, ami az értő olvasás lényegét, a sok regiszterben gondolkodó olvasást venné el”. A Háttér Társaság, a Budapest Pride és a Labrisz Egyesület levélkampányt indít a „hagyományos nemi szerepektől” eltérő viselkedésmintákat felmutató mesék bejelentésére. Olyan „felháborító” példákról van szó, mint a Dzsungel könyve, a TV Maci, a Csipkerózsika, a kis Vuk stb.
  22. 01. 20. HVG
    A privatizációval az SZTE „a kelet-európai régió legnagyobb kutató és oktatóközpontjává válhat” ‒ véli a szegedi rektor. Szerinte „nincs semmilyen nyomás” az egyetemátalakításra, „minden oldalnak vannak előnyei, hátrányai”, de az előnyök számottevőbbek, és az egyetem függetlenségére, ha kérnek, garanciát fognak kapni. „Valamikor a jövő héten eldöntjük, átalakul-e az egyetem, vagy marad minden a régiben” ‒ közölte.
  23. 01. 20. HVG
    Tegnap plénumot tartottak a Pécsi Tudományegyetem hallgatói és alkalmazottai. amelyen elutasították a modellváltást, és felszólították a szenátust, hogy „széleskörű felmérések hiányában” mondjanak nemet.
  24. 01. 19. Mérce
    Az isztambuli Boğaziçi Egyetemen zajló diáktiltakozás előzményei az Atatürk-féle oktatáspolitikától Erdoğan elnök 2016-os, szükségállapotban hozott törvényéig, amely szerint ő dönthet az állami egyetemek rektorának személyéről. A „híresen liberális” Boğaziçi diákjai már 2018-ban is tüntettek a kormány ellen, akkor Afrin szíriai kurd város megszállása miatt.
  25. 01. 19. HVG
    Tavaly nyáron a 28 egyetemből még 14 volt állami, számuk azóta 12-re csökkent, és jó eséllyel nemsokára csak 8 marad — amíg azokon is „végig nem megy az úthenger”.
  26. 01. 19. Telex
    Az év utolsó napjaiban azért kellett rendkívüli szenátusi ülést összehívni a három nagy vidéki egyetemen, mert a vírusjárványra hivatkozva a kormányzat a hozzájuk tartozó klinikai központokat január 1-jétől – vagyis egyik percről a másikra – önálló jogi személyként akarta látni. Az egyetemek engedelmeskedtek, nem tudva, hogy napokon belül már saját sorsukról, magánalapítványba való kiszervezésükről kell dönteniük. Január első napjaiban az ITM ugyanis közölte velük: saját kérésükre kikerülnek az állami fenntartásból. (Palkovics miniszter néhány hónapja még azt állította, hogy e három egyetem, valamint az ELTE, a SOTE és a BME állami tulajdonban maradnak.) Az egyetemi vezetők egyik fő érve a privatizáció mellett most az, hogy így tarthatják meg orvoskaraikat. A cikk ismerteti a klinikaügy okára vonatkozó találgatásokat, majd rámutat a kormányzati érvelés gyengeségeire: az ún. modellváltás után is az állam fogja állni az egyetemi költségek nagy részét, és a most sokak szerint zsarolásszerűen „belengetett” változtatásokat is megléphette volna már korábban, átalakítás nélkül is; az egyetemi autonómia sem nőni, hanem csökkenni fog, legalábbis erre int az SZFE példája. Szóba kerül még többek közt az SZTE BTK professzorainak figyelmeztetése arról, hogy nemzedékekre kiható döntést csak alapos megfontolás után lehet hozni, és megszólal néhány oktató: „A kollégák között nagyon pesszimista, lemondó a hangulat. Majdnem mintha a halálra ítéltet tájékoztatnák a guillotine működéséről.” „Ez egy színjáték, és fordítva ülünk a lovon. […] azt akarják, hogy előre döntsünk.” „Ez nem egy gyár, amit egyik napról a másikra el lehet adni […]. Nem mi hoztuk létre, az egy szent örökség, amihez türelemre, a nézetek ütköztetésére van szükség.” „Jó a politikai időzítés: a COVID miatt szétesett az egyetemi közösség, most csak apátia és kétségbeesés látszik.”
  27. 01. 19. HVG
    A szegedi Momentum szerint szabályellenesen korlátozták az SZTE tegnapi rendkívüli szenátusi ülésén a résztvevő egyetemi polgárok számát. A párt szegedi elnökségi tagja ezért panaszt tesz az oktatási jogok biztosánál és az adatvédelmi biztosnál.
  28. 01. 19. HVG
    Az SZFE új vezetése közölte, kik indítanak osztály a 2021/22-es tanévben a színházművészeti képzésben. A színházrendező osztályt Vidnyánszky Attila vezeti, a mentorintézmény a Nemzeti Színház lesz. A zaklatás és verbális bántalmazás eltussolásával vádolt Kiss-B. Atilla a zenésszínész-osztály főnöke lesz.
  29. 01. 19. HVG
    A budapesti kormányhivatal közérdekű bejelentésre indított fogyasztóvédelmi eljárásban elmarasztalta a Meseország mindenkié című antológia kiadóját, mondván: nem tüntette fel, hogy a könyv a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat tartalmaz, és ezzel megtéveszti a fogyasztókat, „tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít meg”.
  30. 01. 19. Contextus
    Az SZFE-sek Freeszfe Egyesület néven független alkotóműhelyt hoznak létre, ahol a távozó tanárok és a hallgatók együtt folytathatják a munkát. Céljuk demokratikus keretek közé átmenteni az egyetem 155 éves szellemiségét.
  31. 01. 19. HVG
    Az SZFE új kancellárjának kezdeményezésére kitörölték a Neptunból a hallgatók őszi félévi teljesítéseit, hogy február 1‒19. között újra beírják őket. A törlésnek olyan korábbi vizsgaeredmények is áldozatul estek, amelyeknek bejegyzése a járvány miatt az őszi félévre csúszott át. Aujeszky Nóra, az SZFE jogot végzett hallgatója szerint mindez „példátlan jogsértés”, és több szempontból törvényellenes az is, ahogy a vezetés a jogorvoslatot végző tanulmányi bizottság összetételét meg akarta változtatni.
  32. 01. 18. Hír TV
    Petíciót indít az LMP a Pécsi Tudományegyetem tervezett alapítványi kiszervezése ellen.
  33. 01. 18. HVG
    Hírek az SZTE mai rendkívüli szenátusi üléséről. Az ülést élőben nem közvetíthették; 20 hallgató és 40 oktató is részt vehetett, de felvételt nem készíthettek. Mindössze 5-6 szenátusi tag intett körültekintésre, azt javasolva a vezetésnek, hogy próbáljon a minisztériumtól időt kérni; ezt a rektor lesöpörte. Szajbély MIhály felvetésére, hogy a kuratórium tagjait a szenátus válassza, a rektor így reagált: „Érdekes helyzet volna, ha az egyetem maga döntene a kuratóriumi tagokról.” Ígéretek milliárdokról és arról, hogy nem lesznek felmondások. Az orvoskari dékán az alapítványosítás mellett. Munkacsoportot hoznak létre a kormánnyal való egyeztetés előkészítésére, amiben a hallgatók is képviselve lesznek; a vezetőjét a rektor és a kancellár jelölte ki.
  34. 01. 18. Szegeder, Szeged.hu
    Mindkét lap teljes terjedelmében közli Szajbély Mihály mai felszólalását az SZTE online formában megtartott szenátusi ülésén. A Szeged.hu cikkétől link vezet az ITM-nek az egyetemi döntések „megalapozását” szolgáló, Modellváltás 2021 tavaszán című prezentációjához.
  35. 01. 18. Népszava
    Titkosan kezdődött címmel kirakat-kiállítást szerveztek a Magyar Képzőművészeti Egyetem független hallgatói az Astoriától a Kálvin téren és a Ráday utcán át tartó sétaútvonal különböző pontjain, egy tavaly októberben kiírt pályázat nyertes alkotásaiból. A témák egy része az SZFE-üggyel, más részük a művészléttel kapcsolatos.
  36. 01. 18. Mérce
    A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) Ifjúsági Tagozata szerint az egyetemalapítványosítással „megkönnyítik az uniós pénzek baráti körökbe történő kiszivattyúzását, bizonyos jól termelő tanszékeken a bérek versenyszférához igazítását, és a kevesebb vagy semmit sem termelő karok és tanszékek leépítését”, leszalámizzák a dolgozókat, bérfeszültséget teremtenek a hasonló végzettséggel és tudományos fokozattal rendelkezők között. Úgy vélik, ezentúl még kevesebben kerülhetnek be a felsőoktatásba, a majdani kuratóriumi tagok pedig „politikailag lojális bábok” lesznek csak, akiknek „semmi közük a felsőoktatáshoz, a fejlesztéshez vagy az innovációhoz”.
  37. 01. 18. Szabad Európa
    Hat év börtönre ítélték huliganizmus miatt Azat Miftakovot, a Moszkvai Állami Egyetem matematika szakos hallgatóját, a kormánypárt egyik irodájának pokolgépes megtámadásának vádjával. Többek szerint a rendőrségen veréssel próbáltak beismerő vallomást kicsikarni belőle. A Memorial orosz emberi jogi szervezet politikai fogolynak nyilvánította Miftakovot, és 2500 külföldi matematikus fordult a Nemzetközi Matematikai Kongresszushoz az érdekében.
  38. 01. 18. Portfolio
    A műszaki és egészségügyi felsőoktatás jelentős erősödésére számít a Debreceni Egyetemmel való együttműködés révén a fideszes polgármester Szolnokon, miután Palkovics miniszterrel és a megyei vezetőkkel áttekintették az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna 2030-ig szóló fejlesztési koncepcióját, melynek költségvetése az egész megye számára 1600 milliárd, Szolnok városának pedig további 330‒340 milliárd forintot irányoz elő.
  39. 01. 18. Válasz online
    Pontosítást küldött a lapnak Mátéffy Attila néprajzkutató, folklorista, altajista, akit a Magyarságkutató Intézet a pozsonyi csatáról szóló film stáblistáján úgy tüntetett fel, mint a két szakértő egyikét, és aki így a film történelmietlensége miatt kemény kritikában részesült. Mint írja, nem volt feladata történeti adatokkal, állításokkal foglalkozni, sőt a filmben felbukkanó tárgyakkal és viseletekkel sem, mert a tárgyi néprajz sem szakterülete. Hozzájárulása kimerült néhány, a magyar nyelv török jövevényszavainak kultúrtörténeti tanúságával és az ősi magyar hitvilággal kapcsolatos észrevételben, így helyesebb lett volna, ha „néprajzi tanácsadónak” nevezik.
  40. 01. 18. Magyar Hang
    Az Egyesült Királyság tavaly a harmadik legnépszerűbb célpontja volt a külföldön tanuló magyar diákoknak, de az uniós diákok a brexittel minden kedvezményüket elvesztették. Mi lehet a megoldás?
  41. 01. 18. Magyar Narancs
    Janisch Attila másodfokon is helyreigazítási sajtópert nyert az SZFE-re újonnan kinevezett Hír TV-munkatárs, Velkovics Vilmos ellen.
  42. 01. 18. 444
    Az SZFE 107 tanára követeli az új vezetésétől, hogy ismerjék el az őszi félévben megtartott óráikat, fizessék ki a járandóságukat, és ne manipulálják az őszi félévet a Neptunban. Mint írják, a tanárok egy része ‒ értesítés nélkül ‒ tegnap visszakapta a Neptun hozzáférését, de a vizsgaeredményeket nem tudják rögzíteni.
  43. 01. 18. HVG
    Beszélgetés Klaniczay Péter és Lővei Pál műemléki szakértőkkel az UNESCO által kifogásolt budapesti városképváltozásokról, a magyarok bonthatnékjáról és a hamis történelemképről, hamis építészettörténetről, amit a várbeli és más visszaépítések jelentenek.
  44. 01. 18. HVG
    Tagadja az ITM, hogy tényként kezelné a 4+1 egyetem modellváltását, továbbra is azt állítva: a folyamat csak a szenátusok kezdeményezésére indul be.
  45. 01. 18. HVG
    Fischer Gábor, Ódry Árpád dédunokája felszólította az SZFE új vezetését, hogy adják át „a már nevétől és épületétől megfosztott színház első emeletén álló” Ódry-mellszobrot „a szabad művészeknek, azoknak a bátor oktatóknak és diákoknak, akik ma Magyarországon ébren tartják a szabadság lángját”. A lap teljes terjedelmében közli Fischer nyilatkozatát.
  46. 01. 18. ATV, Telex
    Lemondott az SZFE HÖK elnöke, Csernai Mihály. „Nem látom a lehetőségét annak, hogy én személy szerint, az én idegrendszeremmel vagy az én habitusommal tovább tudnám pörgetni. És nem az ellenállásról van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy ezeknél a bizottságokon, vagy bármiken keresztül olyan emberekkel kell kommunikálni, akikkel én egyáltalán nem szeretnék” ‒ nyilatkozta az ATV-híradónak. Helyettese az új elnökválasztásig Podlovics Laura, aki közölte: az ellenállásnak nincs vége. Facebook-oldalán felsorolta, milyen okok késztették a döntésre; ezek között volt „a HÖK véleményezési jogára való fittyet hányás, az oktatás szakmai programjának hiánya”, többszáz diák és többezer potenciális felvételiző figyelmen kívül hagyása, „az elmúlt 155 év működő hagyományainak megerőszakolása”.
  47. 01. 17. Növekedés
    A brexit a következő 2-3 évben összesen legalább 3000 magyar családot fog érinteni. Interjú Lévai Balázzsal, az Engame Akadémia vezetőjével.
  48. 01. 17. HVG360
    Hamvay Péter cikke a „felsőoktatás kormányzati einstandjáról”.
  49. 01. 17. HVG
    Egy kiszivárgott ITM-es dokumentumból kiderült: az ITM tényként kezeli a 4 egyetem modellváltását, sőt ráadásul a Dunaújvárosi Egyetemét is, és a parlamenti döntésre már február elején sor is kerül, pedig Palkovics miniszter pár napja nem ezt ígérte. Az érintetteknek már január 15-éig be kellett szolgáltatniuk az ITM által kért adatokat. Az anyag kiemeli: a magánosított intézmény alapító okirata „úgy is rendelkezhet”, hogy az alapítvány kezébe helyezi a legfontosabb kérdésekben (szervezeti és működési szabályzat, költségvetés, rektorkinevezés stb.) a döntés jogát. Az állam továbbra is finanszírozni fog, de cserébe „teljesítmény-megállapodásokat” köt, azaz „megrendelheti a nótát”.
  50. 01. 17. Népszava
    A PDSZ tiltakozik az egyetemalapítványosítások ellen, mert az „az ott dolgozóknak jelentős munkajogi hátránnyal, a törvény szerint járó juttatásaik megvonásával jár”; „a kormány mindannyiunkat megrövidíti” vele; „közpénzek vándorolhatnak magánzsebekbe”, és megszűnhet „az egyetemek már eddig is jelentősen csorbult önállósága”. Állásfoglalásukban felsorolják, hogy a közalkalmazotti jogviszony elvesztésével milyen munkajogi sérelmek járnak: könnyű és olcsó felmenthetőség; a jubileumi jutalom joga megszűnik; az állásfelajánlási kötelezettség megszűnik; „csókosok” pályáztatás nélküli alkalmazása, vezetővé való kinevezése lehetővé válik; a 40 év jogosultsági idővel rendelkező nők felmentése nem kérelmezhető; kevesebb szabadság.
  51. 01. 16. HVG
    26 új főállású oktató került az SZFE állományába, ami egy „hibás, elírásokkal teli excel-táblából” derült ki. Köztük van Kiss-B. Atilla, az MMA elnökségi tagja, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, akit tavaly nyáron több volt és jelenlegi munkatársa szexuális zaklatás eltussolásával vádolt meg. Kiss-B. kinevezése azért meglepő, mert az SZFE új urai a modellváltás egyik indokaként épp egy „eltussolni próbált” zaklatási ügyre hivatkoztak, ami egyrészt nem az SZFE-n történt, másrészt semmiféle eltussolás nem volt benne. Szerepel a listán még Kiss Domonkos Márk, a váci Dunakanyar Színház volt ügyvezető igazgatója, aki azután távozott posztjáról, hogy az ellenzéki önkormányzat visszaélésekkel vádolta meg, valamint a kormányközeli média 5 alkalmazottja. A lap megjegyzi: „az új névsorban nagyon kevés ismerős, nagy teljesítményeket vagy díjakat felmutatni tudó név szerepel, sőt olyan neveket is találni, akinek semmilyen teljesítményét nem jegyzi az internet.” Az egyetemi világból két új oktató érkezett az SZFE-re: Balázs Géza nyelvész, egyetemi tanár (ELTE) és Deisler Silvia, a komáromi Selye János Egyetem tanára.
  52. 01. 16. Üzletem
    Online térben jelenik meg január 21‒23. között 32 hazai és 19 külföldi egyetem standja az idei Educatio Oktatási Szakkiállításon. A regisztráció nemrégiben indult, már több ezren jelentkeztek.
  53. 01. 16. Magyar Narancs
    Rendkívüli szenátusi ülést hívtak össze hétfőre a szegedi egyetemen. Az egyetem belső hálózatához nincs minden polgárnak hozzáférése, ami már a névváltoztatásával kapcsolatos ülésen is problémát okozott.
  54. 01. 16. 444
    A vírusfertőzésnek az óvodapedagógusok is ki vannak téve; egyes óvodákat és óvodai csoportokat ideiglenesen be kellett zárni. Az önkormányzatok nem biztosítanak maszkot; 100%-os táppénzt a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke szerint még senki nem kapott. A bezárások miatti kiesés következtében nő az iskolaéretlenek száma; a hosszabbításról egy idei kormányrendelet értelmében az óvoda már nem dönthet. Egy másik rendelet az óvónőhiányt szakképzetlen személyek bevonásával akarja orvosolni; így előfordul, hogy hátrányos helyzetű gyerekekkel egyáltalán nem foglalkozik óvodapedagógus, vagy hogy az önkormányzat közmunkásokat küld a gyerekekhez.
  55. 01. 16. ATV
    Az SZFE sajtófőnöke azt mondta az új Indexnek, hogy a hallgatók nem zárják nulla kredittel az őszi félévet; érdemjegyeik februárban bekerülnek a Neptunba.
  56. 01. 16. 444
    Az SZFE valószínűleg véletlenül közzétett egy szabadságolási listát, amelyen 30 új oktató neve szerepel. Az egyikük Velkovics Vilmos, a Hír TV műsorvezetője, aki korábban a pécsi jogi karon volt tanársegéd. A lap felidézi: Velkovics a blokád alatt szívesen gúnyolta az SZFE hallgatóit, 2018-ban az Echo tévében ‒ egy azóta letörölt és máshonnan is eltávolíttatott felvételben ‒ megpróbálta megalázni a Független Diákparlament gimnazista képviselőjét, és egy interjúban elmondta: „nem igazán” szeretett tanítani.

*A múlt heti hírfolyamból kimaradt a Debreciner 2021. 01. 14-i interjúja Fábián István volt debreceni rektorral a magyar felsőoktatás politikai megszállásáról.