2014. november havi bejegyzések

Az OHA, a HAT és a Hívatlanul a Közfelháborodás napján

Elhangzott Budapesten, a Parlament és 15 ezer ember előtt 2014. november 17-én, kb. 18.30-kor. (A felvételen 23:23 és 32:04 között látható/hallható.)

Kedves tiltakozó Honfitársaim!

Magyarország kormánya több ízben kezdeményezett adóforintok millióiból nemzeti konzultációt a saját szájíze szerint, a saját céljai érdekében. Nemzeti konzultációt akar a kormány? Íme, egy valódi nemzeti konzultáció! A Hívatlanul csoport, a Hálózat a Tanszabadságért, az Oktatói Hálózat nemzeti konzultációt kezdeményez az oktatás kérdésében, itt és most.

Magyarország kormánya az élethosszig tartó tanulás helyett a gondolkodás nélküli társadalom programját hirdette meg. Az elmúlt években feldúlta a teljes oktatási rendszert, központosította és uniformizálta a közoktatást, elvette a gyermek, a szülő és a pedagógus szabadságát.

Megkezdte a társadalom ideológiai átnevelését: központi egyentanterveket és egyentankönyveket vezetett be, egyre nagyobb előnyhöz juttatta az egyházi iskolákat.

A kormány 2015-ös költségvetéséből kitűnik, hogy mintegy 100 milliárd forint kivonását tervezi a közoktatásból!

A teljes oktatási rendszer tervezését és működését a finanszírozás átláthatatlansága jellemzi!

A kormány elsősorban a legszegényebb rétegeket sújtja azáltal, hogy csökkenti a gyermekétkeztetésre és gyermekvédelemre szánt összegeket.

A tervezet a közoktatás szerkezetének drasztikus átalakítását célozza, amellyel tovább növelik a társadalmi csoportok közötti szakadékot, tovább rontják a leszakadó rétegek életlehetőségeit. Ehhez járul még a családi pótlék munkaviszonyhoz kötésének terve, ami a leghátrányosabb körülmények között élő gyermekeket veszélyezteti.

A kormány a felsőoktatás hagyományos intézményrendszerét is megtámadta. A korábbi évek forráskivonásai után most kancellárokat nevez ki az egyetemek élére, hogy saját politikai céljai érdekében beleszólhasson az egyetemek életébe.

Ez a költségvetés végveszélybe sodorja a már egyébként is szétzilált magyar oktatási rendszert és ennek révén egész társadalmunk jövőjét!

A mi nemzeti konzultációnk kérdései:

  • Akarja-e ön, hogy a kormány további 100 milliárd forintot vonjon ki a közoktatásból?
  • Akarja-e ön, hogy a szakképzés átszervezésével értelmes, gondolkodó emberek helyett beszélő szerszámokat bocsásson ki a magyar közoktatás?
  • Akarja-e ön, hogy az oktatási rendszer kivesse magából a legelesettebbeket?
  • Akarja-e ön, hogy az érettségit adó gimnáziumba csak a kiváltságosok járhassanak?
  • Akarja-e ön, hogy a továbbtanulás lehetőségét elzárják gyermekei elől?
  • Akarja-e ön, hogy gyermeke ‒ saját érvényesülése érdekében ‒ akár már 14 éves korában elhagyja a magyar közoktatást és Magyarországot is?

Kihirdetem a „Nemzeti Konzultáció” eredményét:

nem! az átláthatatlan finanszírozású, társadalomromboló oktatási koncepcióra!

A rögtönzött „Nemzeti Konzultáció” értelmében

  • Követeljük a 2015-ös költségvetési tervezet oktatásra vonatkozó pontjainak szakmai felülvizsgálatát!
  • Követeljük, hogy ne a legszegényebbektől elvont pénzekből fizessék ki az állami intézményfenntartó tartozásait!
  • Követeljük a gimnáziumi férőhelyek számának, a szakma- és iskolaválasztás lehetőségeinek megőrzését; és a felsőoktatás intézményi szuverenitásának helyreállítását!

Felolvasta Nagy Emília, középiskolai tanár


thinking3

Mi lesz veled, értelmiség?


Milyen helyzetben vagyunk? Hogyan őrizhető meg az értelmiségi lét, az értelmes munka távlata? Keressük együtt a megoldásokat az OHA Klubban és itt az OHA Blog bejegyzéseiben!

Beszámoló a filozófusvitáról

ELTE Tanári klub, 2014. szeptember 16.

Moderátor és szervező: Máté András, ELTE BTK Logika Tanszék

Felkért referensek: Bodnár István filozófus, az ELTE BTK Filozófiai Intézetének igazgatója és Horkai Hörcher Ferenc, az MTA Bölcsészettudományi Központ Filozófiai Intézetének igazgatója, a PPKE oktatója

1. A moderátor bevezetője

A bevezetőben Máté András elmondta, hogy az OHA tavaszi sorozata keretében, melyet az értelmiség felelősségéről kezdeményeztünk (Lengyel László, és az önkormányzati választások kapcsán Atkári János és Tóth Zoltán voltak vendégeink, vö. a honlapunkon), ősztől kezdődően egy helyzetfelmérő sorozatot tervezünk az egyes tudományokról, értelmiségi szakmákról. Ebben a következő szempontokat követjük: belső állapotuk felmérése intézményenként (meglévő műhelyek, oktatás-kutatás személyi helyzete, problémák) és a nemzetközi trendekhez való viszonyításuk, valamint társadalmi megbízatásuk kérdése.

Ezután a moderátor összefoglalta a filozófia jelenlegi politikai helyzetét, melyet az Orbán-kormány által 2011-ben kiemelkedő filozófusok ellen indított rágalomkampány alapozott meg. Az elszámoltatási kormánybiztos, Budai Gyula sikkasztással vádolta hat kutatási projekt vezetőit (többek között Radnóti Sándort, Heller Ágnest, Steiger Kornélt). Négy esetben került sor vádemelésre, mely nagy nyilvánosságot kapott. Másfél év nyomozás, kihallgatások után mind a négy esetben a bíróság megállapította, hogy nem történt törvénysértés, amelyről a média alig adott hírt, ezért a közvélemény gyanakvása a szakma iránt feltehetőleg megmaradt. Előzményei az előző kormány idején is voltak (vö. Horn Gyula mondása „Túl sok a filozófus!”), sőt a szocialista rendszer is részben ugyanezen filozófusok ellen indított pert 1973-ban, mely munkahelyük elvesztésével járt, és többen az ország elhagyására is kényszerültek (Heller Ágnes, Márkus György, Vajda Mihály és mások). De óhatatlanul eszünkbe jut 2500 évvel ezelőttről Szókratész pere és halála…

Máté András áttekintette a filozófia helyzetét a magyar közép- és felsőoktatásban. A gimnáziumban nem érettségi tárgy, sőt a szakra külön nem is lehet felvételizni, csak a szabad bölcsészet keretében belül. (A bolognai átalakítás részeként alakult így a helyzet). A hallgatói létszám csökken, az állami finanszírozás csökkenése ebben döntő szerepet játszik. Az oktatók is fogynak (főleg az ELTE-n olyan az oktatók korfája, hogy egyszerre sokan érték el a nyugdíjkorhatárt), utánpótlás nem lehetséges, 2013 tavaszán újabb elbocsátások is voltak. Ez a meglévő filozófiai pluralizmust is felszámolja, és általában is fenyegeti a doktori képzés fennmaradását. Mondanivalója körülbelül annyi időt vett igénybe, mint amennyit előzetes tájékoztatás szerint egy-egy referensnek is rendelkezésre állt, ahogy ezt a vita bevezetőjében jelezte is.

2. Horkai Hörcher Ferenc referátuma

Horkai Hörcher Ferenc előrebocsátotta, hogy három dologról fog beszélni: a 2011-es filozófus-vitáról, a filozófia helyzetéről, és konkrétan a Filozófiai Intézetről 2013 januárjától, amikor a kormány igazgatóvá nevezte ki.

Először elnézést kért mint jobboldali értelmiségi  a lejárató sajtókampány, hamis vádak és bírósági eljárások miatt az érintettektől és az egész szakmától. Úgy látja, hogy ez egy általános jobboldali Kulturkampf része volt, a humán tudományok elleni támadás egyik esete. Erről az azóta eltelt időben egy TÁMOP-kutatást folytattak, eredményét rövidesen olvashatjuk egy „A humán tudományok haszna” című megjelenő könyvben. Alaptézise az, hogy ez a támadás a gazdasági válsággal függ össze.

A filozófia helyzetéről szólva a Magyar Filozófiai Archívum projektjéről számolt be, mely a kutatóhelyként megszüntetett (illetve a KIK-hez csatolt) Lukács Archívum gyűjteménye sorsát is rendezni fogja ‒ nem részletezett módon. A Lukács Archívum dolgozóinak elbocsátása és a gyűjtemény sorsa nagy felháborodást és aggodalmat keltett a szakmában, sőt az egész magyar értelmiség soraiban ‒ hiszen Lukács György volt az egyetlen nemzetközileg is elismert 20. századi magyar filozófus, akire büszkének kéne lennünk és örökségét gondoznunk kéne!

A Filozófiai Intézetnek Horkai Hörcher Ferenc 2013 januárjától lett az Akadémia elnöke által kinevezett igazgatója, aki a botrányos előző igazgatói kinevezés után (az intézet tagjai választása ellenében Boros Jánost nevezték ki, akinek működése váltotta ki a botrányt) azt a feladatot kapta Pálinkás Istvántól, hogy „nyugalmat biztosítson” az intézetben, ne legyen botrány. További feladatul kapta az intézet nemzetközi kapcsolatainak kiépítését a környező országokkal, mely konferenciák, közös projektek formájában működik, elsősorban cseh, szlovák és lengyel részvétellel. Néhány nyugati egyetemet is említett a partnerek között, illetve korábban itt tanító kollégák hazalátogatását (például Rédei Miklós, évek óta a London School of Economics professzora). Beszámolt a fiatal filozófus kutatók posztdoktori ösztöndíjairól, mintegy 7 személy esetében.

3. Bodnár István referátuma

Először reflektált az előző referátumra: tiltakozott a „filozófusvita” szóhasználat ellen, ugyanis szerinte a 2011-es események adekvát megjelölése a „filozófushajsza”. Az egész hajsza végkifejletében a kezdeményezőket tette  nevetség tárgyává: a rádióban kabaré is készült a veszélyes, gondolatban vétkező filozófusokról, illetve az ügy a bíróságon is közderültséget okozott, ahol volt alkalma tanúként megjelenni.

Bodnár István számára a felkérés azzal a haszonnal járt, hogy megtalálta a Magyar Tudomány 1991-es számának összeállítását a magyar filozófia helyzetéről és többek között Ludassy Mária, Bence György beszámolóiból olvasott fel részleteket. Szerinte helyzetünk sok szempontból azonos a 20 évvel ezelőttivel, például nem jól kommunikálunk a rokon szakmákkal (sőt egy Bence-idézet szerint  „némi hajlandóság minden szakmában van a másik kifosztására”). Azóta azért némi közeledés egyes rokon területek művelői között mégis elindult, például az ókortudomány és filozófiatörténet között Steiger Kornélnak köszönhetően. Az ELTE-n a filozófia tanszékeken mintegy 40 %-os létszámcsökkenés következett be, részben a korfa jellege miatt. Ezt dékánunk „természetes fogyásnak” nevezte. Nem vehettünk fel a kiesettek helyett fiatal oktatókat, illetve egy felet sikerült kapnunk. Másrészt mégis nagyon megváltozott a korábbiakhoz képest az értelmiségi szakmák, és benne a filozófia helyzete, annyira, hogy „a múlt egy idegen ország”.

A közoktatáshoz való kapcsolódás elvesztését látja igazán veszélyesnek, tudniillik a filozófia nem érettségi tárgy, tanítása igen kevés helyen folyik. Az még külön rontja a filozófia egyetemi helyzetét, hogy nem lehet a szakra külön jelentkezni, hanem csak a szabad bölcsészet keretén belül.

4. Kérdések, hozzászólások

Forrai Gábor (BME): a fő baj a szakmai arisztokratizmus, hogy nem foglalkozunk a nagyközönséget érdeklő kérdésekkel, ezért kénytelenek Müller Pétert olvasni. Az USA-ban jó példák vannak arra, hogy a sikerkönyvek, filmek is adhatnak alkalmat filozófiai kérdések feltételére: pl. a Mátrix című film filozófiája, Harry Potter szexuális identitása, avagy a régebbi példa J. Gaarder: Sophie világa című sikerkönyve. (Megjegyzés: Forrai Gábor tesz azért, hogy közérthető nyelven, filozófiai kérdésekről szó essen az interneten a „Te mit gondolsz?” című blogban.)

Ropolyi László (ELTE TTK): a filozófushajsza célja az volt, hogy az egész értelmiséget megfélemlítsék ‒ ez sikerült is! Egyetértett Forrai Gáborral, hogy jobban jelen kéne lennünk a közéletben, ne csak Heller Ágnes szerepeljen egyedüli filozófusként.

Pólos László (korábbi ELTE-oktató, mintegy 10 éve külföldön él, tanít) a nemzetközileg elismert teljesítmények hiányát tette szóvá, még ha ez nem is a Web of Science stb. idézettséggel mérhető egyedül. Többen tematizálták a természettudományok mércéinek a humán tudományokra is ráhúzott igazságtalan gyakorlatát (impakt faktor, idegennyelvű publikációk stb.). Később a filozófusképzés helyét problematizálta, szerinte az elitképzésben lenne, nem az általános felsőoktatásban.

Pásztor Erzsébet (biológus, ELTE TTK) megkérdezte, hogy meddig mehet még a felsőoktatás anyagi forrásainak csökkentése? Továbbá a kollégái azért nem vállalnak közéleti részvételt, mert minden idejüket a cikktermelésre és pályázati pénzek megszerzésére kell fordítaniuk

Fehér Márta (nyugalmazott egyetemi tanár, BME) a természettudományok és a humán tudományok közötti science warsra emlékeztetett a kilencvenes években, így A. Sokal hírhedt könyvére (Intellektuális imposztorok). A természettudományok jobban lobbiznak, illetve a náluk szokásos publikáció gyakran egy mérést tartalmaz, fél oldalnyi terjedelmű, ami nem mérhető össze a mi 15-20 oldalas cikkeinkkel, de velük kell versengjünk idézettségben az állami támogatásokért!

Joó Mária (ELTE BTK): Bodnár egy megjegyzése kapcsán (miért kelljen nekem közélni?) szót emelt a filozófia társadalmi felelőssége mellett, amely Szókratésztől a mai filozófia közismert képviselői közül sokaknak evidens, például Martha Nussbaum amerikai filozófus rendszeresen ír újságokba is. Az a dolgunk, hogy gondolkodni, kételkedni és véleményt alkotni tanítsunk közös ügyeinkről. Maga az OHA is az értelmiség közéleti feladatát vállalta akcióival, nílt leveleivel (például Barrosónak).

Perecz László (BME) reflektált Bodnár István azon megjegyzésére, mely szerint a múlt (a filozófia korábbi helyzete) idegen világ, már nincs közünk hozzá. Ez jó lenne (?), de nem így van, a magyar kultúrában a központi szereplő nem a filozófia volt, hanem az alanyi költő (vátesz), ezért is velünk statuált példát a kormány, nem velük.

Neumer Katalin (MTA Filozófiai Intézet) a filozófia professzionalizálódását emelte ki (ki-ki csak egy szűkebb szakmai probléma kutatásával foglalkozik), majd később a más bölcsészettudományokkal való párbeszéd termékenységét hangsúlyozta, például az irodalmárokkal, akik sokkal többet tudnak a filozófiáról, mint mi az irodalomtudományról.

Balázs Zoltán (Corvinus) olyan érvek kidolgozásának fontosságát hangsúlyozta, melyekkel a természettudományosodás kiterjesztését meg lehet kérdőjelezni, valamint az egyetemes értékek képviseletét fontosabbnak tartja, mint a napi politikai kérdésekben való véleménynyilvánítást.

Horkai Hörcher Ferenc végül az „értelmiségi kiegyezés” szükségességét emelte ki, melyet nem a politikában, hanem saját terepünkön (tudomány, egyetem) kell mindkét oldalnak kezdeményeznie.

Ezután a vita hivatalos része véget ért, de azok, akik folytatni akarták, még ott maradtak, és az igazi vita ekkor kezdett kibontakozni, néhány hallgató és az OHA-klub tagjai részvételével

5. Szubjektív összefoglaló

A végére hagytam saját benyomásaim rövid megfogalmazását. Sajnos, a megjelentek nem tükrözték a magyar filozófia pluralizmusát, pedig a szervezésben törekedtünk erre, és név szerint meghívtuk az eltérő felfogások képviselőit, valamint szerettük volna a vidéki egyetemeken tanítók véleményét is hallani. Mégis úgy alakult, hogy főleg az analitikus-logikai irányzathoz tartozók hallatták hangjukat, mely az utóbbi évtizedekben nemzetközileg is domináns pozícióba került. Ezzel lassan eltűnőben van az egyik fő különbség, feszültség a kontinentális/hermeneutikai és az analitikus filozófia között, mely korábban nálunk is jelentős elkülönülést eredményezett. A fiatalabb generációk körében a két irányzat csak látszólag közeledett egymáshoz (vö. az 5-6 évvel korábbi magyar vitát), valójában az analitikus-logikai beállítódás megtalálta a kontinentális-fenomenológiai tradíción belül azt a területet, mely a filozófia mint szigorú tudomány értelmezésével közel áll a saját felfogásához. Valójában a pluralizmus enyészik el, ha az egyik irányzat hegemónná válik (például a tendencia már a német egyetemeken is efelé mutat).

Létezik azonban egy, a szókratészi örökség politikai-morális üzenetét ébren tartani igyekvő filozófiafelfogás a világban és nálunk is, mely kevésbé hangsúlyozza a filozófia professzionális szaktudomány jellegét. A nemzetközileg is közismert amerikai filozófusnő, Martha Nussbaum e felfogás képviselője, aki egyben közismert public intellectuel, nálunk pedig Vajda Mihály és Heller Ágnes mutatják a filozófus/filozófia kritikai/elkötelezett értelmiségi hivatását. Ezt a szókratészi örökséget a felsőoktatás világszerte észlelhető válsághelyzetének megoldására eleveníti fel Martha Nussbaum egyik legutóbbi bestsellerében (Not for Profit. Why Democracy Need the Humanities, 2010 Princeton University Press). A kritikai gondolkodás és a szolidaritás, együttérzés képessége, melyet a filozófia és a humán tudományok, művészetek tanulmányozása képes kifejleszteni a tanulás/nevelés során, van olyan fontos, sőt talán lényegesebb, mint a gazdasági hasznot, GDP-t termelni képes tudás, diploma.  Az oktatásnak nem szabad elsősorban profitorientáltnak lenni, hiába terjed ez a trend a felsőoktatásban is világszerte. Ezzel szembe lehet szegülni ‒ a mindenkori hatalom éppen a kritikus, autonóm állampolgártól (filozófustól) fél, ezért perbe fogja, elítéli és próbálja megfélemlíteni általa a többieket is. Szókratész öröksége ma is él, hiába ítélték őt halálra!

A beszámolót készítette Joó Mária