Honfitársaim!
Igen, tanár vagyok. Egy magyar tanár. Sőt egy magyar magyartanár.
Talán éppen ezért különösen fontos nekem a magyar nyelv, az anyanyelvünk.
Vajon hogy lehetséges az, hogy saját hazánkban korlátozzák az anyanyelvünk használatát?
Már az is visszatetszést kelt bennem, hogy azt a minisztériumot, ahonnan az oktatást, egészségügyet, tudományt és a kultúrát irányítják, Emberi Erőforrások Minisztériumának nevezik. Az ember számomra ugyanis nem erőforrás, hanem társadalmi meghatározottságú szabad akaratú, erkölcsi lény. De hogy ezt ott másképp gondolják, mutatja, hogy még a szóhasználatot is szabályozzák dolgozóik számára.
Mert a szegénység ugyan nem hiányozna senkinek, de igenis hiányzik az a szegény szó, amit kerülniük kell.
Nem a kivagyi stadionok hiányoznak, hanem a szó, stadion, amely a görögből került nyelvünkbe, és eddig jó szolgálatot tett.
Mert a szó – jelentés. És a jelentés felelősség.
De nemcsak az EMMI tabuszavairól van szó, hanem sok más szavunkról is, amit megpróbáltak elvenni tőlünk az utóbbi években.
Nagyon hiányzik például a köztársaság szó, de még jobban hiányzik maga a KÖZTÁRSASÁG!
És újra értelmet kellene adnunk néhány magyar szónak, így például a „nemzeti” jelzőnknek. A nemzeti konzultáció, a nemzeti dohánybolt, a nemzeti együttműködés szókapcsolatok elferdítették a nemzeti szó jelentését. Pedig soha nem volt nagyobb szüksége a magyarságnak ‒ határon innen és túl ‒ a valódi nemzeti együttműködésre, a szavak legnemesebb értelmében.
TANÁR VAGYOK. Bízom a fiatalokban. Tudom, hogy a változást mindig az ifjúság hozza el.
Bízom abban, hogy a fiatalság megkezdi végre a valódi nemzeti együttműködést. És ezáltal megindulhat egy ERKÖLCSI FORRADALOM. Mert az a társadalom, amelyben több a kapzsiság és a hataloméhség, mint a szolidaritás, még nem érett a változásokra.
Morális változásra van tehát szükségünk.
A hatalom, a központi irányítás teret ad a csalásnak, az elnyomásnak; a törvénykezés eszközeivel elsorvasztja az emberi méltóságot. Szalmabábot csinál az állampolgárokból.
De nem a törvénykezés fogja kigyógyítani a társadalmat a bajból, hanem maga a nemzet.
A kiszolgáltatott, megnyomorított, éhező ember mindenekelőtt éhsége csillapítására gondol, nem gondolhat másra. És ha mi mindannyian csak a saját gondjainkkal vagyunk elfoglalva, nem halljuk meg a legelesettebbek jajszavát. Próbáljuk ki: a társadalmi szolidaritás élhetőbbé teszi az életet és nemesebbé teszi a nemzetet!
Tömörüljünk hát szervezetekbe, de egyénileg is emeljünk szót minden igazságtalanság ellen, adjuk vissza az összefogás, az együttműködés szavak valódi értelmét!
Mert mi állunk ott a katedrán, a színpadon és az esztergapadnál; mi vetünk és aratunk, és mi állunk majd a nemzet sírjánál is, de ha akarjuk, miénk lesz az új tavasz és az új élet.
A mai márciusi ifjak tisztán látják ezt.
De nem kell-e féltenünk a jövő generációit, amikor tisztánlátásról beszélünk?
Nem kell-e attól tartanunk, hogy az oktatás tönkretétele miatt már a közeljövőben seregnyi fiatal képtelen lesz önállóan gondolkodni?
És nem kell-e attól tartanunk, hogy az oktatás átalakítása felbecsülhetetlen károkat okoz a jövendő generációk műveltsége szempontjából?
TANÁR VAGYOK. Féltem a gyerekeket. Féltem őket a jövőjüktől: az éhezéstől, a méltánytalan megkülönböztetésektől és a tudatlan szolgaságtól. Mert bezárják előttük az emberi élet és a tudás kapuit.
És attól is félek, hogy nemzeti műveltségünk, közös kincsünk elvész.
Az ősz hajúak generációja még fejből idézi nemzetünk nagyjait, a digitális generációk is ismerik gondolataikat, de vajon a jövő generációinak mond-e majd valamit Petőfi, Katona, Vörösmarty szava?
„RABOK VOLTUNK.
M O S T A N Á I G !!!!!”
Mert „a nép hajdan csak eledelt kívánt,
Mivelhogy akkor még állat vala,
De az állatból végre ember lett
S az emberhez illik, hogy legyen joga
Jogot tehát, emberjogot a népnek,
Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, és aki rásüti,
Isten kezét el nem kerülheti!…
S miért vagytok ti, kiváltságosok?
Miért a jog csupán tinálatok?”
Talán „a természet a szegényt maga arra szánta, hogy szülessen, éljen, dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és meghaljon? …
és aki száz meg százezert rabolt, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített.”
„Ez hát a Sors, és nincs vég semmiben?”
„Az nem lehet, hogy annyi szív……!”
„Itt a kezünk, nyujtsátok ki
Kezetek
Legyünk szemei mindnyájan
Egy láncnak
Szüksége van mindnyájunkra a
Hazának!”
„Előttünk egy nemzetnek sorsa áll
Ha ezt kivíttuk a mély süllyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
olyan magasra tettük, mint lehet,
akkor mondhatjuk ‒ térvén őseink
porához ‒ köszönjük élet áldomásidat,
ez jó mulatság, férfimunka volt!”
„És addig? Addig nincs megnyugvás, addig
folyvást küszködni kell, talán az élet munkáinkért
nem fog fizetni semmivel, de…”
„Lesz még egyszer ünnep a világon!”
„Lesz még egyszer szép a világ, lesz még Magyar Köztársaság!”
Tegyünk együtt érte!!!